Adnan Oktar A9 TV; 2014. Március 27.

Az érzelmi irányítottság, a romantikusság a földre hull, amikor a hit acél páncéljának ütközik. És feltűnik az ésszerűség világosan, szépségesen és kristálytisztán.

Ha csak kevés olyan ember van, aki igazán hisz, az megerősíti az egész világ hitét.

Azt mondja: „A hitem szerint élek, és közben a hitetlenséggel is megférek”. Ekkor kezdődik a képmutatás. Allah tetszését akkor nyered el, ha a Prófétával és a muszlimokkal vagy együtt. Elhagyod a muszlimokat, és azt hiszed, te résen vagy, de a dolgok nem úgy alakulnak, ahogyan te elképzelted.

Ha az ember a hívők népéhez tartozik, akkor – Allah engedelmével – ne féljen. Allah, nem égeti meg a hívőket, nem égeti meg azt, aki eljutott oda, hogy feltegye magának a kérdést: „Én létezem, ki teremtett engem?”, és aki képes az istenfélelemre. Csak ennyit árulok el, ebből érteniük kell. Milyen teremtményekből áll a Pokol népe? Azt nem képesek felfogni. A Pokol népe halott.

A hívők akkor is boldogok, ha Allah csak kevés lehetőséget ad nekik. Ha csupán kevés szép dolog veszi körül őket, az számukra már nagyon szép. Például, ha a muszlim embernek van egy kis terített asztala, azzal ő már boldog. De a hitetlenek nem ilyenek, akármilyen pompásan díszített, nagy asztaluk van is, jobbat akarnak. A hívő ember tud hálát adni, hálás az állapotáért, a helyzetéért.

Ne gondold, hogy hatalmas energiákat kell befektetned ahhoz, hogy a hitben elmélyülhess. Ha az ember igazán őszinte, a hite azonnal mély. Ezért látják az emberek a vallást olyan nehéznek. Azt mondja az ember: „Sokat kell elmélkednem, nagyon mélyen el kell gondolkodnom.” Te nem vagy képes mélyen elgondolkodni csupán az által, hogy ezt akarod tenni. Allah az, aki megadja neked a mélyreható gondolkodás lehetőségét. Neked nincsen saját erőd. Vagyis akkor mit tehetsz? Őszinte leszel. Őszinte leszel és Allahtól kérsz.

Szükség van olyan emberekre, akik elbeszélgetnek a hittel kapcsolatos dolgokról a katonákkal és lelkileg erősítik őket. A Vallásügyi Minisztériumnak ezt a feladatot is ki kellene tűznie maga elé. Olyan értékes beszélgetésekre lenne szükség, amelyek javítanak a kedélyállapotukon, az élethez kötik őket, megszerettetik velük az életet. Olyanokra, amelyek által megszeretik Allahot, megszeretik a túlvilágot, megszeretik a Koránt. Feltétlenül el kell vonni a figyelmüket az öngyilkosság gondolatától.

Allah az ellenőrzése alatt tartja hitbéli érzékenységünket. Ádámtól (béke vele) fogva egészen az ítélet napjáig, melléfogás nélkül, tökéletesen próbára lesznek téve az emberek. Ez alól soha senki nem képezett kivételt.

Ha a felkavaró, csodálatos információkkal szemben az ember figyelme és elismerése lanyha marad, az elméjének, lelkének gyengeségére vall és arra, hogy képtelen az energiáit ezekre a dolgokra összpontosítani. Pedig ez olyasmi, amitől rendes esetben el kellene akadnia a lélegzetének, olyasvalami, amire különösen rá kellene csodálkoznia. Fohászkodni kell azért, hogy legyőzhessük magunkban ezt a gyengeséget.

Ha nem lennének hitetlen, a vallásból csúfot űző, az iszlámmal szembe szegülő emberek, nem létezne számodra próbatétel. Ha nem lennének ilyen emberek, Allah megteremtené őket. Mindig lesznek ilyenek, téged velük hasonlítanak össze, így leszel megbecsült, értékes. Másképpen ez nem megy.

A politika önmagában nagyon kegyetlen. Nem könnyű vele. Ezért azok, akik szeretnék az iszlámot terjeszteni, beszéljenek a hit igazságairól, bizonyítékairól, beszéljenek a Korán csodáiról, szilárdítsák meg a hitet másokban és erősítsék önmagukban, és legyenek mindig egyre elszántabbak, elkötelezettebbek. Máskülönben erőtlenek lesznek ilyen dolgokkal szemben, mint a politika.

A képmutatás nem bír megmaradni a hittel és az őszinteséggel szemben. Eltűnik. Ez egy csoda Allahtól.

A Pokol láttán jobban tudatára ébredünk, milyen értékes is az Édenkert. Ugyanígy, a képmutatók láttán, akik olyanok, mint a Pokol népe, jobban megértjük, milyen értékesek a muszlimok és a hit. Ők az összehasonlítási alap.

Egyetlen ember sem lehet boldog, aki távol van Allahtól. Aki nem veti alá magát Allah akaratának, annak semmiképpen nem jut bőség, annak szíve semmilyen módon nem lelhet nyugalomra.

Ha felfogjuk, megértjük Allah teremtő művészetét, hatalmasságát, az Allahtól bőséget eredményez, elveszi a nyomasztó érzéseket, megnyugtatja a szívünket. Ha az ember Allahról valamiképpen megfeledkezik, a fájdalom, a bűnhődés nem hagy békét neki.

A türelem istenszolgálat. Ha az ember istenszolgálatként várakozik, arra mondjuk azt, hogy türelmes. Ha csak elvisel valamit, az nem türelem, az csupán valaminek az eltűrése. A türelem az egy istenszolgálatnak a neve. Vagyis éppen olyan istenszolgálat, mint imádkozni.

„Allah szereti azokat, akik türelmet gyakorolnak.” Ugyanis a szeretet ebből válik érthetővé. Ha az ember nem tud türelmet gyakorolni, az azt jelenti, hogy nem szeret. Például az ember szeret valakit, de fontos dolog, hogy megőrizze ezt a szeretetet. Nem egy-két napig szeret. Vannak ilyenek is, mondjuk, egy napig szeret. Egy éjszakára szeret. Jobban mondva fellángol. A hívő azonban élete végéig, sőt az örökkévalóságig igényli a szeretetet.

A szereteted szenteld Allahnak. Az ember közvetlenül a gyerekének nyújtja a szeretetét, nem mondja azt, hogy „Uram, milyen szépre teremtetted őt!”, vagy „Milyen csodálatosan mutatkozol meg, Uram!”. Így Allah gonddal sújtja az embert. Ezerféle büntetéssel. Vagy elveszi tőle a gyerekét, vagy beteggé teszi az embert, vagy nyomasztó érzésekkel szorongatja, vagy egyszerűen leszűkíti a mindennapi ellátását. Mondd tehát azt, hogy „Uram, hála legyen Neked!”, vagy „Milyen szép a Te teremtésed!”. Vagy mondd: „Ez a Te megnyilatkozásod!”.

Az őrület állapotával szemben egy muszlimnak folyton résen kell lennie, mert ez a sátán fortélya. A sátán magával akarja vinni őt a pokolba, csakis erre vágyik. Egy muszlim ezt nem fogadhatja el. Tudja, hogy ez tilos, ezért a Mindenható Allahnál keres menedéket. Azt mondja: „Elegendő nekünk Allah, Ő milyen nagyszerű védelmező”, és őrizkedik a tiltott dologtól.

Minek legyen öngyilkos az az ember, aki szeret, és akit viszont szeretnek? Az embernek rossz a kedve, mert nincsen szeretet körülötte. Jobbra fordul, szeretet sehol, balra fordul, szeretet sehol. Kábítószerezik, az sem használ. Aztán öngyilkos lesz, Allah őrizzen.

Egy muszlim, amennyire csak tőle telik, őrizkedik az öngyilkosságtól. Az is gyilkosság! Nem szabad! Allah azt mondja az egyik ájában, hogy „nem terheljük meg az embert olyan teherrel, amit ne tudna elviselni”.

A közönynek egyrészről haszna is lehet az ember számára; olyan tulajdonság, amit Allah azért ad az embernek, hogy el ne eméssze őt az Allahtól való félelem. Biztosítja az embernek, hogy nyugodtabb legyen. Tulajdonképpen olyan, mint egy ideggyógyszer az ember számára, mint egy pszichológiai nyugtató.

Ha egy képmutatónak azt tanácsolod, hogy beszéljetek inkább Allahról, megzavarodik. Ha azt mondod neki, tartsa magát távol a hitetlenségtől, elborul az elméje. Olyan, mint a sátán. A sátánnak azonnal elborul az agya. A képmutatónak is. Úgyhogy a képmutatóval nagyon kell vigyázni, visszafogottan kell beszélgetni vele.

A képmutató folyton győzköd, erősködik, agyafúrt. Ide-oda ugrál, olyan, mint a majom. Ezért jellemezte úgy Bediüzzaman, hogy: „A képmutató okos, mint a sátán, nem tudsz megbirkózni vele. Nagyon kemény teremtmény.” Ám csodálatra méltó módon, valahogy mégsem boldogul.

A sátánnak félelmetes az általános műveltsége. A képmutatók is igencsak műveltek, ám ezt a műveltséget önérdekből, sátáni, aljas dolgokra használják. Ezzel akarnak sikert elérni, önmagukat dicsérni.