logo HARUN YAHYA

Adnan Oktar 2016. Március 21

avatar

Adnan Oktar

A kommunizmus éltető ereje, ütőere a darwinizmus. Ha ez az ütőér elpattan, akkor a kommunizmusnak vége. Ezért arra kérjük a kormányt, hogy az állami televízió és rádió csatornákon állítsa le a darwinista propagandát, és szüntesse be azt az általános iskolákban, a középiskolákban és az egyetemeken.
2016. Március 21
782
avatar

Adnan Oktar

A daddzsal (Antikrisztus) rendszere kommunista nézetekkel beoltott muszlimok segítségével akarja felszámolni az iszlám vallást.
2014. November 30.
avatar

Adnan Oktar

Arra kell törekednünk, hogy a Koránban szereplő összes prófétára hasonlítsunk azok erkölcsét, értékrendjét tekintve. Például, csodálattal kell, hogy eltöltsön Salamon (béke vele) jóléte, esztétikai érzéke. Próbáljunk meg hasonlítani rá. A muszlimok egy része idegenkedik ettől, ez nagyon helytelen szemlélet.
2016. Március 26
avatar

Adnan Oktar

A Mehdi szellemi mozgalma az elme csodálatos tevékenysége, mely folyamatosan reményt, lendületet, odaadást, lelkesedést ad a világnak, és véget vet a reménytelen lelkiállapotnak. Ennek eredményét, Isten engedelmével, 10-20 éven belül jobban fogjuk látni.
2014. Április 18
avatar

Adnan Oktar

Mózes vallásának forrásai szerint, a Mehdi természetét tekintve leginkább Mózeshez (béke vele), humorosságát tekintve pedig leginkább Salamonhoz (béke vele) fog hasonlítani.
2016. Március 25
avatar

Adnan Oktar

A Mehdi korszaka életkedvet, lelkesedést és igyekezetet hoz. Lelket önt a muszlim világba. Máskülönben a muszlimok jó része könnyedén bekerülne a fáradtság, a lelkifurdalás, a reménytelenség kínzó örvényébe.
2014. Április 18
avatar

Adnan Oktar

Muszlim testvéreink egy részének az a hibája, hogy egyenesen semmibe veszik, nem értik meg Salamon prófétát, Mózest vagy Ábrahámot (béke legyen mindhármukkal). Pedig nem csak Prófétánknak, Mohamednek az élete kiemelkedő fontosságú a számunkra, hanem az övék is. Allah azért tesz említést róluk, hogy őket is állítsuk magunk elé példának.
2016. Március 26
avatar

Adnan Oktar

Jelenleg szinte minden vallási közösség és csoport a Mehdi szellemiségének köszönhetően, általa felbátorodva, lelkesedve és hitében erősödve képes folytatni az útját. Egyébként, ami a lelkiállapotukat illeti, nagy részük már rég elveszítette volna az életkedvét.
2014. Április 18.
avatar

Adnan Oktar

Az emberek azt kérdezik: „Miért teremt Allah fájdalmat?” Azért, mert a fájdalom mélyén szépség lakozik, hát ezért. Fájdalom megélése nélkül nem létezik Paradicsom. Fájdalom megélése nélkül nem létezik szerelem. Az ember tompa lesz. Mindenképpen fájdalom, megpróbáltatás kell, hogy érje.
2015. Január 20.
avatar

Adnan Oktar

Szenvedés és fájdalom nélkül nem létezhet ez a világ. A szerelem a fájdalomból fakad. És ha nem lenne szerelem, az ember életének sem maradna értelme. Mindenképpen fájdalmak kell, hogy érjék az embert, mindenképpen szenvedésen kell keresztül mennie.
2015. Január 20
avatar

Adnan Oktar

Az emberek azt mondják: „Bárcsak Allah ne teremtett volna fájdalmat!” Akkor olyan lennél, mint egy darab fa! Mondjuk, hogy beléptél az Édenkert folyójába, és csak nézel, mint a borjú. Ha azonban fájdalmak, kínok értek, a Paradicsomban még a kavicsokat is halomra csókolgatod. A fájdalomnak sorsdöntő szerepe van, ezért a Mindenható Allah hosszú életet ad az embernek, amelyben szenvedést is teremt a számára. Ezután fordul át az ember normális, emberi mivoltába.
2015. Január 20
avatar

Adnan Oktar

A zsidóellenesség a lélek betegsége. Aki zsidóellenes, annak a hitével van gond. Izráel, azaz Jákob (béke vele) leszármazottait Allah bízta ránk. Gyűlölettel viseltetni irántuk ellenkezik a Korán szellemiségével és a Korán ájáival. Egy muszlim nem teheti meg, hogy gyűlölje őket.
2015. Március 27
avatar

Adnan Oktar

Egyetlen vallás útjába állni sem helyes. Terjedjen a vallás, testvérem. A keresztények terjesszék a kereszténységet, a zsidó vallásúak a zsidó vallást, a muszlimok az iszlámot. A lényeg, hogy vallásosak legyenek az emberek. Nagyon fontos, hogy először a vallásosságot fogadják be a szívükbe.
2015. Április 15
avatar

Adnan Oktar

Egy közeli jövőben a keresztények szövetséget fognak kötni a muszlimokkal. Elfogadják majd az egyistenhitet, Allah egyedülvalóságát. Azaz, a kereszténység tulajdonképpen muszlim kereszténységgé fog alakulni.
2015. Április 27
avatar

Adnan Oktar

Az Édenkert palotáinak, folyóinak, gyümölcseinek, és egyáltalán semminek nincsen értelme, ha nincsen ott a szeretet, az imádat. Az imádathoz viszont próbatétel szükségeltetik, azaz tanulás, szenvedés.
2016. Március 2
avatar

Adnan Oktar

A Paradicsomban vannak kertek, lugasok, gyümölcsök, folyók. Az Édenkertben minden van. Azonban ha nem létezne ragaszkodó szeretet, a Paradicsomnak nem lenne értelme se az ember, sem pedig Allah számára. Az Édenkert a ragaszkodó szeretet által olyan szépséges.
2016. Február 10
avatar

Adnan Oktar

Amikor egy hívő már kiváló szintre jut a szeretet terén, Allah Magához veszi őt a Paradicsomba. A szeretet nem alakul ki csak úgy magától; a szeretet fájdalom, szenvedés, tanulás által fejlődik magasabb szintekre.
2016. Március 2
avatar

Adnan Oktar

Allah nagyon szereti, ha valaki az Ő útján küzdve esik el, nagyon szereti azokat is, akik veteránként haza térnek. Tetszésére van az, ha valaki késő éjjelig tanítja az embereket. Allah nagyon szereti, ha az ember azon igyekszik, hogy az Ő szeretetét keresse. Akkor Ő megadja ezt a szeretetet, ezt a szenvedélyt annak, aki érdemes rá.
2016. Január 29
avatar

Adnan Oktar

Allah az, aki létrehozza a sikert. A muszlimok között békességet szerezni kötelező cselekedet. Mi gondot fordítunk erre, ameddig csak tudunk. Ha ezen a héten nem valósul meg, megvalósul majd a jövő héten. Ha akkor sem, akkor majd az azt követő héten. De valahogyan sikerülni fog. Csak tenni kell érte. Nem szabad feladni a reményt, és félre állni.
2014. December 5
avatar

Adnan Oktar

Allah adjon jót mindannyiunknak, az egész nemzetünknek. Adjon békességet, testvériséget, összhangot, könnyebbséget, megnyugvást, lelki békét. Oltalmazzon a széthúzástól, ne támasszon ellenségességet testvér és testvér között. Békítse meg Urunk a testvéreket egymással, teremtsen a szívükbe barátságot, testvériséget, szeretetet. Allah oltalmazzon a gőgtől, az önteltségtől, a hivalkodástól, a pozíció és a rang utáni mohó vágyakozástól.
2014. December 13
avatar

Adnan Oktar

Amikor nincsen semmi probléma, az emberek tömegesen, szinte világméretekben egyesülve lázadnak az Isten ellen. Amikor elnyomástól szenvednek, akkor pedig rettentő módon könyörögnek Hozzá. Egyáltalán mi szükség van erre? Ne csináld, légy következetes, bánd meg a bűneidet Istennek. Adj hálát Istennek. Mondd: „Uram, Te hatalmas vagy, nagyon szeretlek Téged”, hogy mint az esőt, hullassa rád az áldásait. Miért keresed magadnak a bajt? Minek háborogsz? Miért sanyargatod magad?
2015. Május 10
OSSZA MEG
Facebook
X
WhatsApp
Telegram
QR Code
QR Code
A modern gondolkodás a modern iszlám felfogás. Szeretet, irgalom, béke, jólét, szépség, udvariasság, jólneveltség, tisztelet, tisztesség, színvonal, a legfejlettebb technológia, virágzó művészet, ezek mind benne vannak az iszlámban. Az iszlám minden világnézetet becsül, minden embert tisztel. Ez milyen jó! A kommunizmus rendszere öl, fenyeget és visszaél a hatalommal, mindenkivel szemben, aki nem a kommunista szemlélet híve. Idézetek

A modern gondolkodás a modern iszlám felfogás. Szeretet, irgalom, béke, jólét, szépség, udvariasság, jólneveltség, tisztelet, tisztesség, színvonal, a legfejlettebb technológia, virágzó művészet, ezek mind benne vannak az iszlámban. Az iszlám minden világnézetet becsül, minden embert tisztel. Ez milyen jó! A kommunizmus rendszere öl, fenyeget és visszaél a hatalommal, mindenkivel szemben, aki nem a kommunista szemlélet híve.

A fiatalok azért nőnek fel ilyen lázadónak, mert a darwinizmusra oktatják őket. Darwinista, materialista tanítás után az emberben nem marad szeretet. A szeretetet a vallásos érzület teremti meg. Idézetek

A fiatalok azért nőnek fel ilyen lázadónak, mert a darwinizmusra oktatják őket. Darwinista, materialista tanítás után az emberben nem marad szeretet. A szeretetet a vallásos érzület teremti meg.

A Chatham House (Brit Királyi Külügyi Intézet) a brit mély állam legfőbb intézménye. Darwinista, materialista felépítésű, ugyanakkor a világ darwinista diktatúrájának irányító központja, amely az egész világon kötelezővé teszi a darwinizmus oktatását. Idézetek

A Chatham House (Brit Királyi Külügyi Intézet) a brit mély állam legfőbb intézménye. Darwinista, materialista felépítésű, ugyanakkor a világ darwinista diktatúrájának irányító központja, amely az egész világon kötelezővé teszi a darwinizmus oktatását.

Ha nem tanítod az ateistát, a darwinistát, akkor ez milyen iszlám felfogás? Akkor kit hívjunk a jóra? Szellemileg kivel küzdjünk? A muszlimnak az a feladata, hogy mindenkinek érthető módon beszéljen az iszlámról, úgy az Írás Népének, mint a társítóknak, vagy az ateistáknak. Ez Allah parancsa. Barátságosan, szívélyesen kell beszélni, nem ellenségesen. Szeretettel kell beszélni. Idézetek

Ha nem tanítod az ateistát, a darwinistát, akkor ez milyen iszlám felfogás? Akkor kit hívjunk a jóra? Szellemileg kivel küzdjünk? A muszlimnak az a feladata, hogy mindenkinek érthető módon beszéljen az iszlámról, úgy az Írás Népének, mint a társítóknak, vagy az ateistáknak. Ez Allah parancsa. Barátságosan, szívélyesen kell beszélni, nem ellenségesen. Szeretettel kell beszélni.

A darwinizmus egy daddzsali törekvés, ami a brit mély állam védelme alatt áll, és az egész világon jelen van. Idézetek

A darwinizmus egy daddzsali törekvés, ami a brit mély állam védelme alatt áll, és az egész világon jelen van.

Ha felszámolnák a darwinista-materialista oktatást, nem létezne olyan csoportosulás, mint a Forradalmi Népi Felszabadítási Párt-Front (DHKP-C). Nem lenne olyan szervezet, hogy Marxista-Leninista Kommunista Párt (MLKP), vagy olyan mozgalom, mint a PKK (Kurd Munkáspárt). Ugyanis romba dőlne az a szellemiség, az a rendszer, amire ezek épülnek. Idézetek

Ha felszámolnák a darwinista-materialista oktatást, nem létezne olyan csoportosulás, mint a Forradalmi Népi Felszabadítási Párt-Front (DHKP-C). Nem lenne olyan szervezet, hogy Marxista-Leninista Kommunista Párt (MLKP), vagy olyan mozgalom, mint a PKK (Kurd Munkáspárt). Ugyanis romba dőlne az a szellemiség, az a rendszer, amire ezek épülnek.

A daddzsal (az antikrisztus) rendszere nem más, mint az embereket az istentelenségbe taszító darwinizmus. A daddzsal gondolkodásmódként jelenik meg, és az egész hatalmas világot eltávolítja Istentől és az Írástól, darwinistává, materialistává téve azt. A világon mindenütt a daddzsal darwinista, materialista kijelentéseit tanítják az iskolákban, az emberek pedig eltávolodnak az Istentől és az Írástól. Idézetek

A daddzsal (az antikrisztus) rendszere nem más, mint az embereket az istentelenségbe taszító darwinizmus. A daddzsal gondolkodásmódként jelenik meg, és az egész hatalmas világot eltávolítja Istentől és az Írástól, darwinistává, materialistává téve azt. A világon mindenütt a daddzsal darwinista, materialista kijelentéseit tanítják az iskolákban, az emberek pedig eltávolodnak az Istentől és az Írástól.

A darwinizmus maga a daddzsal (az antikrisztus) rendszere. Egy olyan, Istent megtagadó gondolkodási irányzat, amelyről azt mondták, hogy az utolsó időkben tűnik majd fel. Az egész világot elidegenítette Istentől és a Kinyilatkoztatástól. Nincs időnk arra, hogy a beazonosításával foglalatoskodjunk, hiszen a daddzsal már feltűnt, így a megoldásra kell figyelnünk. A megoldás a Mehdi rendszere. Nekünk, a daddzsallal szembe helyezkedve, a Mehdi rendszerének szolgálatában kell állnunk. Idézetek

A darwinizmus maga a daddzsal (az antikrisztus) rendszere. Egy olyan, Istent megtagadó gondolkodási irányzat, amelyről azt mondták, hogy az utolsó időkben tűnik majd fel. Az egész világot elidegenítette Istentől és a Kinyilatkoztatástól. Nincs időnk arra, hogy a beazonosításával foglalatoskodjunk, hiszen a daddzsal már feltűnt, így a megoldásra kell figyelnünk. A megoldás a Mehdi rendszere. Nekünk, a daddzsallal szembe helyezkedve, a Mehdi rendszerének szolgálatában kell állnunk.

A daddzsal (Antikrisztus) rendszere kommunista nézetekkel beoltott muszlimok segítségével akarja felszámolni az iszlám vallást. Idézetek

A daddzsal (Antikrisztus) rendszere kommunista nézetekkel beoltott muszlimok segítségével akarja felszámolni az iszlám vallást.

A Mehdi korszaka életkedvet, lelkesedést és igyekezetet hoz. Lelket önt a muszlim világba. Máskülönben a muszlimok jó része könnyedén bekerülne a fáradtság, a lelkifurdalás, a reménytelenség kínzó örvényébe. Idézetek

A Mehdi korszaka életkedvet, lelkesedést és igyekezetet hoz. Lelket önt a muszlim világba. Máskülönben a muszlimok jó része könnyedén bekerülne a fáradtság, a lelkifurdalás, a reménytelenség kínzó örvényébe.

A Mehdi szellemi mozgalma az elme csodálatos tevékenysége, mely folyamatosan reményt, lendületet, odaadást, lelkesedést ad a világnak, és véget vet a reménytelen lelkiállapotnak. Ennek eredményét, Isten engedelmével, 10-20 éven belül jobban fogjuk látni. Idézetek

A Mehdi szellemi mozgalma az elme csodálatos tevékenysége, mely folyamatosan reményt, lendületet, odaadást, lelkesedést ad a világnak, és véget vet a reménytelen lelkiállapotnak. Ennek eredményét, Isten engedelmével, 10-20 éven belül jobban fogjuk látni.

Arra kell törekednünk, hogy a Koránban szereplő összes prófétára hasonlítsunk azok erkölcsét, értékrendjét tekintve. Például, csodálattal kell, hogy eltöltsön Salamon (béke vele) jóléte, esztétikai érzéke. Próbáljunk meg hasonlítani rá. A muszlimok egy része idegenkedik ettől, ez nagyon helytelen szemlélet. Idézetek

Arra kell törekednünk, hogy a Koránban szereplő összes prófétára hasonlítsunk azok erkölcsét, értékrendjét tekintve. Például, csodálattal kell, hogy eltöltsön Salamon (béke vele) jóléte, esztétikai érzéke. Próbáljunk meg hasonlítani rá. A muszlimok egy része idegenkedik ettől, ez nagyon helytelen szemlélet.

Mózes vallásának forrásai szerint, a Mehdi természetét tekintve leginkább Mózeshez (béke vele), humorosságát tekintve pedig leginkább Salamonhoz (béke vele) fog hasonlítani. Idézetek

Mózes vallásának forrásai szerint, a Mehdi természetét tekintve leginkább Mózeshez (béke vele), humorosságát tekintve pedig leginkább Salamonhoz (béke vele) fog hasonlítani.

Muszlim testvéreink egy részének az a hibája, hogy egyenesen semmibe veszik, nem értik meg Salamon prófétát, Mózest vagy Ábrahámot (béke legyen mindhármukkal). Pedig nem csak Prófétánknak, Mohamednek az élete kiemelkedő fontosságú a számunkra, hanem az övék is. Allah azért tesz említést róluk, hogy őket is állítsuk magunk elé példának. Idézetek

Muszlim testvéreink egy részének az a hibája, hogy egyenesen semmibe veszik, nem értik meg Salamon prófétát, Mózest vagy Ábrahámot (béke legyen mindhármukkal). Pedig nem csak Prófétánknak, Mohamednek az élete kiemelkedő fontosságú a számunkra, hanem az övék is. Allah azért tesz említést róluk, hogy őket is állítsuk magunk elé példának.

Jelenleg szinte minden vallási közösség és csoport a Mehdi szellemiségének köszönhetően, általa felbátorodva, lelkesedve és hitében erősödve képes folytatni az útját. Egyébként, ami a lelkiállapotukat illeti, nagy részük már rég elveszítette volna az életkedvét. Idézetek

Jelenleg szinte minden vallási közösség és csoport a Mehdi szellemiségének köszönhetően, általa felbátorodva, lelkesedve és hitében erősödve képes folytatni az útját. Egyébként, ami a lelkiállapotukat illeti, nagy részük már rég elveszítette volna az életkedvét.

Az emberek azt kérdezik: „Miért teremt Allah fájdalmat?” Azért, mert a fájdalom mélyén szépség lakozik, hát ezért.  Fájdalom megélése nélkül nem létezik Paradicsom. Fájdalom megélése nélkül nem létezik szerelem. Az ember tompa lesz. Mindenképpen fájdalom, megpróbáltatás kell, hogy érje. Idézetek

Az emberek azt kérdezik: „Miért teremt Allah fájdalmat?” Azért, mert a fájdalom mélyén szépség lakozik, hát ezért. Fájdalom megélése nélkül nem létezik Paradicsom. Fájdalom megélése nélkül nem létezik szerelem. Az ember tompa lesz. Mindenképpen fájdalom, megpróbáltatás kell, hogy érje.

Szenvedés és fájdalom nélkül nem létezhet ez a világ. A szerelem a fájdalomból fakad. És ha nem lenne szerelem, az ember életének sem maradna értelme. Mindenképpen fájdalmak kell, hogy érjék az embert, mindenképpen szenvedésen kell keresztül mennie. Idézetek

Szenvedés és fájdalom nélkül nem létezhet ez a világ. A szerelem a fájdalomból fakad. És ha nem lenne szerelem, az ember életének sem maradna értelme. Mindenképpen fájdalmak kell, hogy érjék az embert, mindenképpen szenvedésen kell keresztül mennie.

Az emberek azt mondják: „Bárcsak Allah ne teremtett volna fájdalmat!” Akkor olyan lennél, mint egy darab fa! Mondjuk, hogy beléptél az Édenkert folyójába, és csak nézel, mint a borjú. Ha azonban fájdalmak, kínok értek, a Paradicsomban még a kavicsokat is halomra csókolgatod. A fájdalomnak sorsdöntő szerepe van, ezért a Mindenható Allah hosszú életet ad az embernek, amelyben szenvedést is teremt a számára. Ezután fordul át az ember normális, emberi mivoltába. Idézetek

Az emberek azt mondják: „Bárcsak Allah ne teremtett volna fájdalmat!” Akkor olyan lennél, mint egy darab fa! Mondjuk, hogy beléptél az Édenkert folyójába, és csak nézel, mint a borjú. Ha azonban fájdalmak, kínok értek, a Paradicsomban még a kavicsokat is halomra csókolgatod. A fájdalomnak sorsdöntő szerepe van, ezért a Mindenható Allah hosszú életet ad az embernek, amelyben szenvedést is teremt a számára. Ezután fordul át az ember normális, emberi mivoltába.

A zsidóellenesség a lélek betegsége. Aki zsidóellenes, annak a hitével van gond. Izráel, azaz Jákob (béke vele) leszármazottait Allah bízta ránk. Gyűlölettel viseltetni irántuk ellenkezik a Korán szellemiségével és a Korán ájáival. Egy muszlim nem teheti meg, hogy gyűlölje őket. Idézetek

A zsidóellenesség a lélek betegsége. Aki zsidóellenes, annak a hitével van gond. Izráel, azaz Jákob (béke vele) leszármazottait Allah bízta ránk. Gyűlölettel viseltetni irántuk ellenkezik a Korán szellemiségével és a Korán ájáival. Egy muszlim nem teheti meg, hogy gyűlölje őket.

Egyetlen vallás útjába állni sem helyes. Terjedjen a vallás, testvérem. A keresztények terjesszék a kereszténységet, a zsidó vallásúak a zsidó vallást, a muszlimok az iszlámot. A lényeg, hogy vallásosak legyenek az emberek. Nagyon fontos, hogy először a vallásosságot fogadják be a szívükbe. Idézetek

Egyetlen vallás útjába állni sem helyes. Terjedjen a vallás, testvérem. A keresztények terjesszék a kereszténységet, a zsidó vallásúak a zsidó vallást, a muszlimok az iszlámot. A lényeg, hogy vallásosak legyenek az emberek. Nagyon fontos, hogy először a vallásosságot fogadják be a szívükbe.

Egy közeli jövőben a keresztények szövetséget fognak kötni a muszlimokkal. Elfogadják majd az egyistenhitet, Allah egyedülvalóságát. Azaz, a kereszténység tulajdonképpen muszlim kereszténységgé fog alakulni. Idézetek

Egy közeli jövőben a keresztények szövetséget fognak kötni a muszlimokkal. Elfogadják majd az egyistenhitet, Allah egyedülvalóságát. Azaz, a kereszténység tulajdonképpen muszlim kereszténységgé fog alakulni.

A Paradicsomban vannak kertek, lugasok, gyümölcsök, folyók. Az Édenkertben minden van. Azonban ha nem létezne ragaszkodó szeretet, a Paradicsomnak nem lenne értelme se az ember, sem pedig Allah számára. Az Édenkert a ragaszkodó szeretet által olyan szépséges. Idézetek

A Paradicsomban vannak kertek, lugasok, gyümölcsök, folyók. Az Édenkertben minden van. Azonban ha nem létezne ragaszkodó szeretet, a Paradicsomnak nem lenne értelme se az ember, sem pedig Allah számára. Az Édenkert a ragaszkodó szeretet által olyan szépséges.

Az Édenkert palotáinak, folyóinak, gyümölcseinek, és egyáltalán semminek nincsen értelme, ha nincsen ott a szeretet, az imádat. Az imádathoz viszont próbatétel szükségeltetik, azaz tanulás, szenvedés. Idézetek

Az Édenkert palotáinak, folyóinak, gyümölcseinek, és egyáltalán semminek nincsen értelme, ha nincsen ott a szeretet, az imádat. Az imádathoz viszont próbatétel szükségeltetik, azaz tanulás, szenvedés.

Amikor egy hívő már kiváló szintre jut a szeretet terén, Allah Magához veszi őt a Paradicsomba. A szeretet nem alakul ki csak úgy magától; a szeretet fájdalom, szenvedés, tanulás által fejlődik magasabb szintekre. Idézetek

Amikor egy hívő már kiváló szintre jut a szeretet terén, Allah Magához veszi őt a Paradicsomba. A szeretet nem alakul ki csak úgy magától; a szeretet fájdalom, szenvedés, tanulás által fejlődik magasabb szintekre.

Allah nagyon szereti, ha valaki az Ő útján küzdve esik el, nagyon szereti azokat is, akik veteránként haza térnek. Tetszésére van az, ha valaki késő éjjelig tanítja az embereket. Allah nagyon szereti, ha az ember azon igyekszik, hogy az Ő szeretetét keresse. Akkor Ő megadja ezt a szeretetet, ezt a szenvedélyt annak, aki érdemes rá. Idézetek

Allah nagyon szereti, ha valaki az Ő útján küzdve esik el, nagyon szereti azokat is, akik veteránként haza térnek. Tetszésére van az, ha valaki késő éjjelig tanítja az embereket. Allah nagyon szereti, ha az ember azon igyekszik, hogy az Ő szeretetét keresse. Akkor Ő megadja ezt a szeretetet, ezt a szenvedélyt annak, aki érdemes rá.

Alıntı Görseli Oluştur

Kontur