logo HARUN YAHYA

Adnan Oktar 2015. Február 24

avatar

Adnan Oktar

A muszlimok nagyon nyugodtan élnek, bárhol vannak is, kiegyensúlyozottak. Allahra hagyatkoznak, bíznak Benne, ezért amikor feltámadnak a túlvilágon, akkor is végtelenül nyugodtak lesznek. Az Ítélet Napját például boldogan nézik végig.
2015. Február 24
1135
avatar

Adnan Oktar

A képmutató egyáltalán nem vonatkoztatja magára a Korán figyelmeztetéseit. Meg van győződve arról, hogy vele minden rendben van. Bár egyáltalán nem őszinte, nem erkölcsös, szentül hiszi, hogy a túlvilágon neki nagyon jó lesz majd. Pedig Allah tudtunkra adja, hogy a túlvilágon a képmutatók lesznek a Pokol legalján.
2016. Január 25
avatar

Adnan Oktar

Allah, Gaffar (Elnéző) és Rahím (Irgalmas). Egy hívő ember, egy olyan ember, aki fél Allahtól, nem kerülhet a Pokolra. Aki féli Allahot, az amúgy is megteszi azt, amit a vallás megkíván. Nincsen második lehetőség. Őket hívőknek teremtette az Isten.
2015. Február 24
avatar

Adnan Oktar

Ha az ember a hívők népéhez tartozik, akkor – Allah engedelmével – ne féljen. Allah, nem égeti meg a hívőket, nem égeti meg azt, aki eljutott oda, hogy feltegye magának a kérdést: „Én létezem, ki teremtett engem?”, és aki képes az istenfélelemre. Csak ennyit árulok el, ebből érteniük kell. Milyen teremtményekből áll a Pokol népe? Azt nem képesek felfogni. A Pokol népe halott.
2015. Február 24
avatar

Adnan Oktar

A Pokol népe célzatosan a Pokolra van teremtve. Vagyis olyan, különleges lények ők, akiknek Isten nem adott vezetést, hanem a hitetlenség jellegzetességével együtt teremtette meg őket.
2015. Február 7
avatar

Adnan Oktar

A túlvilágon megkérdeznek majd a pénzről, a javakról, a vagyonról, de a legfontosabb dolog, amivel kapcsolatban kérdőre vonnak, az idő lesz. Allah, mindannyiunknak felteszi majd a kérdést: „Mivel töltötted el az idődet?” Egy hívőnek egy pillanatra sem szabad megfeledkeznie erről az igazságról.
2016. Február 11
avatar

Adnan Oktar

Mi, Istennel vagyunk boldogok, a vallással vagyunk boldogok. Amikor a Mehdi áll a muszlimok élén, akkor a vallásos emberek is és a nem vallásos emberek is nyugodtan és békében fognak élni. A Mehdi korszakában mindenkire tekintettel lesznek.
2013. Szeptember 30.
avatar

Adnan Oktar

Allah szép csendben megjutalmazza a hívő embert. Az ember azt mondja: „Szenvedek.” Ha türelmet gyakorolsz, Allah megjutalmaz téged. Ha nem vagy türelmes, ha folyton panaszkodsz, az tudod, mit jelent? Azt jelenti, hogy lázadsz Allah ellen. Akkor hogyan is várod, hogy jót tegyen veled?
2015. Február 8
avatar

Adnan Oktar

Ha az ember türelmet gyakorol, és szüntelenül hálát ad Allahnak, akkor Allah, egy teljesen váratlan helyen megnyitja előtte az ajtót. Ám az ember folytonos panaszkodása miatt, egyszerűen nem érkezik a várva várt áldás.
2015. Február 8
avatar

Adnan Oktar

A türelem egy életen át kell, hogy tartson. Mi örökkön örökké szeretni fogjuk Allahot. Gondolj csak bele, legfeljebb 70 évig kell türelemmel viselned a próbatételt, aztán Allah ezért egy örökkévalóságon át boldoggá fog tenni. 70 évnyi tanulás, minden türelemmel viselt pillanat felemel, megszépít, ragyogóvá tesz téged.
2014. Március 14
avatar

Adnan Oktar

A türelem a hívő tulajdonsága. Türelem kell ahhoz, hogy átkeljünk ezen a világon, türelemre van szükségünk, amikor olyasmit hallunk, ami fáj nekünk. Mindenhez türelem kell.
2014. Augusztus 18
avatar

Adnan Oktar

Allah alapvető elvárása a türelem. Ez itt a próbatétel helyszíne. Ez nem úgy működik, hogy reggeltől estig jól érzed magad. Biztos, hogy fájdalmas, hosszú időszakon mész majd keresztül. Próbára leszel téve.
2014. Február 22.
avatar

Adnan Oktar

A muszlim embernek türelmesnek kell lennie. Tehát nem szabad hirtelen feldühödnie, haragra gerjednie.
2014. Május 19.
avatar

Adnan Oktar

A jóság, az irgalmasság nehéz dolog. A kedvesség, a szeretet nehéz dolog. Tönkre tenni, lerombolni, az könnyű. Fogja az ember a fegyvert és lő. Ennyi. De a szeretetért tenni kell, a szeretethez türelem kell. A szeretet akaraterőt igényel, nagylelkűséget, a legnagyobb fokú határozottságot, a legnagyobb fokú elszántságot.
2013. Szeptember 23.
avatar

Adnan Oktar

Ha csak kevés olyan ember van, aki igazán hisz, az megerősíti az egész világ hitét.
2015. Április 23
avatar

Adnan Oktar

Kétféle társítás létezik. Az egyik a nyilvánvaló társítás. Például, valaki készít egy szobrot és nyíltan azt imádja. Ez nyilvánvaló társítás. És van a rejtett társítás, amikor az ember azt hiszi, hogy az erő nem Allahé, hanem másoké. Például, abban hisz, hogy az embernek saját ereje van. Pedig, minden embernek Allah adja a beszéd képességét, bármit mond az ember, azt Allah mondatja vele, és bármit tesz, azt Allah engedélyével teszi meg.
2015. Február 18
avatar

Adnan Oktar

Mózes (béke vele) szilárd hitű volt, a testvére úgyszintén. Allah az egész népüket megmentette az ő kedvükért. Különben ott pusztultak volna el.
2015. Március 26
avatar

Adnan Oktar

Az érzelmi irányítottság, a romantikusság a földre hull, amikor a hit acél páncéljának ütközik. És feltűnik az ésszerűség világosan, szépségesen és kristálytisztán.
A9 TV; 2014. November 11.
avatar

Adnan Oktar

Milyen az a viselkedés, amit az áják leírnak? Ne engedj a feszültségnek, a dühnek, a szívedben keletkező bármilyen nyugtalanságnak, s az ezekből fakadó állapotoknak. Ne félj, ne szomorkodj, ne légy ingerült. Tartózkodj minden olyan magatartásformától, ami pszichológiai értelemben ártalmas számodra.
A9 TV; 2014. Május 19.
avatar

Adnan Oktar

Nem szabad a sátánnak esélyt adni, aki nehéznek tünteti fel az imát és az istenszolgálatokat. Emberek milliói azért távolodnak el a vallástól, mert nehéznek tüntetik fel számukra az ima előtti mosakodást, vagy az imádkozást.
A9 TV; 2014. Március 29.
avatar

Adnan Oktar

Imádkozáskor teljesen ki kell zárni minden gonosz sugallatot. Hiszen te nem kerülöd az imát, nem kerülöd az ima előtti mosakodást. Ha elvégezted a mosakodást, az azt jelenti, hogy nem tértél ki előle. Megmosod a kezed, az arcod, megteszed, amit meg kell. Akkor miért lennél nyugtalan?
A9 TV; 2015. Április 19.
OSSZA MEG
Facebook
X
WhatsApp
Telegram
QR Code
QR Code
Kevés idő maradt hátra az Ítélet Napjáig. Úgy tűnik, muszáj, hogy Jézus (béke vele) és a Mehdi (béke vele) ismerje a „hurúf al-muqatta’at”, vagyis a Korán önálló, elkülönített betűinek jelentését, Allah engedelmével. Ugyanis jelenleg nincs más, akinek használnia kellene, már csak ők maradtak. Idézetek

Kevés idő maradt hátra az Ítélet Napjáig. Úgy tűnik, muszáj, hogy Jézus (béke vele) és a Mehdi (béke vele) ismerje a „hurúf al-muqatta’at”, vagyis a Korán önálló, elkülönített betűinek jelentését, Allah engedelmével. Ugyanis jelenleg nincs más, akinek használnia kellene, már csak ők maradtak.

Ha az ember hálás, jólétben él és egyre többet kap. Mit jelent hálásnak lenni? Azt jelenti, hogy az ember követi a Koránt, Allahra hagyatkozik, elégedett Allahhal. Az emberek nem elégedettek Allahhal. Folyton panaszkodnak. Meg vannak győződve arról, hogy Allah – bocsássa meg nekik ezt a gondolatot – igazságtalan velük. Így várják a bőséget? Hát így nem lesz benne részük. Allah azt mondja: „Ha hálásak vagytok, még többet adok nektek.” Az emberek nem hisznek ebben. Azt mondják: „Nem, ez lehetetlen.” Tessék, ha azt mondod, „lehetetlen”, akkor épp, hogy csak éldegélni fogsz. Idézetek

Ha az ember hálás, jólétben él és egyre többet kap. Mit jelent hálásnak lenni? Azt jelenti, hogy az ember követi a Koránt, Allahra hagyatkozik, elégedett Allahhal. Az emberek nem elégedettek Allahhal. Folyton panaszkodnak. Meg vannak győződve arról, hogy Allah – bocsássa meg nekik ezt a gondolatot – igazságtalan velük. Így várják a bőséget? Hát így nem lesz benne részük. Allah azt mondja: „Ha hálásak vagytok, még többet adok nektek.” Az emberek nem hisznek ebben. Azt mondják: „Nem, ez lehetetlen.” Tessék, ha azt mondod, „lehetetlen”, akkor épp, hogy csak éldegélni fogsz.

Tökéletes muszlim az is, akinek nyitott a dekoltázsa, és az is, aki fejkendőt hord. Amilyen csúnya dolog a fejkendővel szembeni ellenségesség, ugyanolyan csúnya a fedetlen dekoltázzsal mutatkozó nőkkel szembeni ellenségesség. Mindkettőt elítéljük. Idézetek

Tökéletes muszlim az is, akinek nyitott a dekoltázsa, és az is, aki fejkendőt hord. Amilyen csúnya dolog a fejkendővel szembeni ellenségesség, ugyanolyan csúnya a fedetlen dekoltázzsal mutatkozó nőkkel szembeni ellenségesség. Mindkettőt elítéljük.

Allah azt mondja: „Ne aggodalmaskodjatok! Hagyatkozzatok Rám! Bízzátok Rám a dolgokat! Akkor még a halál is könnyű és nyugodt lesz számotokra. De ha aggodalmaskodtok, ha nem vetitek alá magatokat, akkor fájdalmat fogtok érezni.” Idézetek

Allah azt mondja: „Ne aggodalmaskodjatok! Hagyatkozzatok Rám! Bízzátok Rám a dolgokat! Akkor még a halál is könnyű és nyugodt lesz számotokra. De ha aggodalmaskodtok, ha nem vetitek alá magatokat, akkor fájdalmat fogtok érezni.”

Allah egy szép világot hoz létre, ha az emberek Rá hagyatkoznak. Lelkiismeretesen, őszintén kell Allahra hagyatkozni. Ha az ember nem így tesz, Allah fájdalmat fog okozni neki. Idézetek

Allah egy szép világot hoz létre, ha az emberek Rá hagyatkoznak. Lelkiismeretesen, őszintén kell Allahra hagyatkozni. Ha az ember nem így tesz, Allah fájdalmat fog okozni neki.

Egyetlen ember sem lehet boldog, aki távol van Allahtól. Aki nem veti alá magát Allah akaratának, annak semmiképpen nem jut bőség, annak szíve semmilyen módon nem lelhet nyugalomra. Idézetek

Egyetlen ember sem lehet boldog, aki távol van Allahtól. Aki nem veti alá magát Allah akaratának, annak semmiképpen nem jut bőség, annak szíve semmilyen módon nem lelhet nyugalomra.

Az emberek azt mondják: „Nem kell ide túlvilág, nem kell ide a Mehdi irányítása, nem kell az iszlám egysége. Merüljünk el ennek a világnak a dolgaiban. Foglalkozzunk a csekkekkel, a számlákkal. Kereskedjünk kocsikkal.” Ez itt nem a szórakozás helye. Akkor Allah persze, hogy pokollá változtatja a világot. A Magasztos Allahnak célja van; a világ nem hiába teremtetett. Allah, világuralkodóvá akarja tenni az iszlámot, el akarja hozni a Mehdit, le akarja küldeni a földre és meg akarja mutatni az embereknek Jézust, aztán, egy idő múlva el akarja hozni az ítéletnapot, a világ végét, és meg akarja mutatni az embereknek a túlvilágot. Idézetek

Az emberek azt mondják: „Nem kell ide túlvilág, nem kell ide a Mehdi irányítása, nem kell az iszlám egysége. Merüljünk el ennek a világnak a dolgaiban. Foglalkozzunk a csekkekkel, a számlákkal. Kereskedjünk kocsikkal.” Ez itt nem a szórakozás helye. Akkor Allah persze, hogy pokollá változtatja a világot. A Magasztos Allahnak célja van; a világ nem hiába teremtetett. Allah, világuralkodóvá akarja tenni az iszlámot, el akarja hozni a Mehdit, le akarja küldeni a földre és meg akarja mutatni az embereknek Jézust, aztán, egy idő múlva el akarja hozni az ítéletnapot, a világ végét, és meg akarja mutatni az embereknek a túlvilágot.

A képmutatók azt gondolják: „Lehet, hogy a muszlimok egy nap szétszóródnak, elnyomják őket, de a hitetlenség szilárd, megingathatatlan építmény.” Amióta világ a világ, mindig a hitetlenséget látták erősnek, aztán mindig alulmaradtak. Idézetek

A képmutatók azt gondolják: „Lehet, hogy a muszlimok egy nap szétszóródnak, elnyomják őket, de a hitetlenség szilárd, megingathatatlan építmény.” Amióta világ a világ, mindig a hitetlenséget látták erősnek, aztán mindig alulmaradtak.

Eddig a logika szerint cselekedtél? Akkor most, miután muszlim lettél, a lelkiismeretedre hallgass. Allah, minden egyes pillanatban sugallni fogja a lelkiismereteden keresztül, hogy mit tegyél, te ennek engedelmeskedj. A logikának vége. És ne legyél oda semmiért, ami a hitetlenséghez köthető. Idézetek

Eddig a logika szerint cselekedtél? Akkor most, miután muszlim lettél, a lelkiismeretedre hallgass. Allah, minden egyes pillanatban sugallni fogja a lelkiismereteden keresztül, hogy mit tegyél, te ennek engedelmeskedj. A logikának vége. És ne legyél oda semmiért, ami a hitetlenséghez köthető.

Mit jelent az, hogy valaki az iszlám szerint él? Azt, hogy teljes mértékben a lelkiismeretére támaszkodik, és maradéktalanul elhagyja a hitetlenek észjárását. Idézetek

Mit jelent az, hogy valaki az iszlám szerint él? Azt, hogy teljes mértékben a lelkiismeretére támaszkodik, és maradéktalanul elhagyja a hitetlenek észjárását.

A muszlim bátor, nem illik hozzá, hogy magábaforduló, félénk legyen. Ami a sorsban van, az fog vele történni. Semmi sem változik attól, ha menekül a sorsa elől. Idézetek

A muszlim bátor, nem illik hozzá, hogy magábaforduló, félénk legyen. Ami a sorsban van, az fog vele történni. Semmi sem változik attól, ha menekül a sorsa elől.

Prófétánk (blv) megtiltotta, hogy gyászoljunk, ha valaki meghal. Nem szabad kibújni az Allahnak való engedelmesség alól és nem elfogadni azt, amit Allah tesz. Idézetek

Prófétánk (blv) megtiltotta, hogy gyászoljunk, ha valaki meghal. Nem szabad kibújni az Allahnak való engedelmesség alól és nem elfogadni azt, amit Allah tesz.

A türelmet nem szabad a puszta elviselés szintjére alacsonyítani, különben nyomasztóvá válik. A türelem azt jelenti, hogy az ember aláveti magát Allah akaratának, és kiegyensúlyozott lelkiállapotban azt mondja: „ha Allah teremti, akkor jó van abban”. Nem szorong, nem gyötri magát, csak vár. Ha nem ekképpen tesz, akkor már csak elviseli a helyzetet, ami nehéz, Allah óvjon tőle. Idézetek

A türelmet nem szabad a puszta elviselés szintjére alacsonyítani, különben nyomasztóvá válik. A türelem azt jelenti, hogy az ember aláveti magát Allah akaratának, és kiegyensúlyozott lelkiállapotban azt mondja: „ha Allah teremti, akkor jó van abban”. Nem szorong, nem gyötri magát, csak vár. Ha nem ekképpen tesz, akkor már csak elviseli a helyzetet, ami nehéz, Allah óvjon tőle.

A képmutató egyáltalán nem vonatkoztatja magára a Korán figyelmeztetéseit. Meg van győződve arról, hogy vele minden rendben van. Bár egyáltalán nem őszinte, nem erkölcsös, szentül hiszi, hogy a túlvilágon neki nagyon jó lesz majd. Pedig Allah tudtunkra adja, hogy a túlvilágon a képmutatók lesznek a Pokol legalján. Idézetek

A képmutató egyáltalán nem vonatkoztatja magára a Korán figyelmeztetéseit. Meg van győződve arról, hogy vele minden rendben van. Bár egyáltalán nem őszinte, nem erkölcsös, szentül hiszi, hogy a túlvilágon neki nagyon jó lesz majd. Pedig Allah tudtunkra adja, hogy a túlvilágon a képmutatók lesznek a Pokol legalján.

Allah, Gaffar (Elnéző) és Rahím (Irgalmas). Egy hívő ember, egy olyan ember, aki fél Allahtól, nem kerülhet a Pokolra. Aki féli Allahot, az amúgy is megteszi azt, amit a vallás megkíván. Nincsen második lehetőség. Őket hívőknek teremtette az Isten. Idézetek

Allah, Gaffar (Elnéző) és Rahím (Irgalmas). Egy hívő ember, egy olyan ember, aki fél Allahtól, nem kerülhet a Pokolra. Aki féli Allahot, az amúgy is megteszi azt, amit a vallás megkíván. Nincsen második lehetőség. Őket hívőknek teremtette az Isten.

Ha az ember a hívők népéhez tartozik, akkor – Allah engedelmével – ne féljen. Allah, nem égeti meg a hívőket, nem égeti meg azt, aki eljutott oda, hogy feltegye magának a kérdést: „Én létezem, ki teremtett engem?”, és aki képes az istenfélelemre. Csak ennyit árulok el, ebből érteniük kell. Milyen teremtményekből áll a Pokol népe? Azt nem képesek felfogni. A Pokol népe halott. Idézetek

Ha az ember a hívők népéhez tartozik, akkor – Allah engedelmével – ne féljen. Allah, nem égeti meg a hívőket, nem égeti meg azt, aki eljutott oda, hogy feltegye magának a kérdést: „Én létezem, ki teremtett engem?”, és aki képes az istenfélelemre. Csak ennyit árulok el, ebből érteniük kell. Milyen teremtményekből áll a Pokol népe? Azt nem képesek felfogni. A Pokol népe halott.

A Pokol népe célzatosan a Pokolra van teremtve. Vagyis olyan, különleges lények ők, akiknek Isten nem adott vezetést, hanem a hitetlenség jellegzetességével együtt teremtette meg őket. Idézetek

A Pokol népe célzatosan a Pokolra van teremtve. Vagyis olyan, különleges lények ők, akiknek Isten nem adott vezetést, hanem a hitetlenség jellegzetességével együtt teremtette meg őket.

A túlvilágon megkérdeznek majd a pénzről, a javakról, a vagyonról, de a legfontosabb dolog, amivel kapcsolatban kérdőre vonnak, az idő lesz. Allah, mindannyiunknak felteszi majd a kérdést: „Mivel töltötted el az idődet?” Egy hívőnek egy pillanatra sem szabad megfeledkeznie erről az igazságról. Idézetek

A túlvilágon megkérdeznek majd a pénzről, a javakról, a vagyonról, de a legfontosabb dolog, amivel kapcsolatban kérdőre vonnak, az idő lesz. Allah, mindannyiunknak felteszi majd a kérdést: „Mivel töltötted el az idődet?” Egy hívőnek egy pillanatra sem szabad megfeledkeznie erről az igazságról.

Mi, Istennel vagyunk boldogok, a vallással vagyunk boldogok. Amikor a Mehdi áll a muszlimok élén, akkor a vallásos emberek is és a nem vallásos emberek is nyugodtan és békében fognak élni. A Mehdi korszakában mindenkire tekintettel lesznek. Idézetek

Mi, Istennel vagyunk boldogok, a vallással vagyunk boldogok. Amikor a Mehdi áll a muszlimok élén, akkor a vallásos emberek is és a nem vallásos emberek is nyugodtan és békében fognak élni. A Mehdi korszakában mindenkire tekintettel lesznek.

A türelem egy életen át kell, hogy tartson. Mi örökkön örökké szeretni fogjuk Allahot. Gondolj csak bele, legfeljebb 70 évig kell türelemmel viselned a próbatételt, aztán Allah ezért egy örökkévalóságon át boldoggá fog tenni. 70 évnyi tanulás, minden türelemmel viselt pillanat felemel, megszépít, ragyogóvá tesz téged. Idézetek

A türelem egy életen át kell, hogy tartson. Mi örökkön örökké szeretni fogjuk Allahot. Gondolj csak bele, legfeljebb 70 évig kell türelemmel viselned a próbatételt, aztán Allah ezért egy örökkévalóságon át boldoggá fog tenni. 70 évnyi tanulás, minden türelemmel viselt pillanat felemel, megszépít, ragyogóvá tesz téged.

Allah szép csendben megjutalmazza a hívő embert. Az ember azt mondja: „Szenvedek.” Ha türelmet gyakorolsz, Allah megjutalmaz téged. Ha nem vagy türelmes, ha folyton panaszkodsz, az tudod, mit jelent? Azt jelenti, hogy lázadsz Allah ellen. Akkor hogyan is várod, hogy jót tegyen veled? Idézetek

Allah szép csendben megjutalmazza a hívő embert. Az ember azt mondja: „Szenvedek.” Ha türelmet gyakorolsz, Allah megjutalmaz téged. Ha nem vagy türelmes, ha folyton panaszkodsz, az tudod, mit jelent? Azt jelenti, hogy lázadsz Allah ellen. Akkor hogyan is várod, hogy jót tegyen veled?

Ha az ember türelmet gyakorol, és szüntelenül hálát ad Allahnak, akkor Allah, egy teljesen váratlan helyen megnyitja előtte az ajtót. Ám az ember folytonos panaszkodása miatt, egyszerűen nem érkezik a várva várt áldás. Idézetek

Ha az ember türelmet gyakorol, és szüntelenül hálát ad Allahnak, akkor Allah, egy teljesen váratlan helyen megnyitja előtte az ajtót. Ám az ember folytonos panaszkodása miatt, egyszerűen nem érkezik a várva várt áldás.

A muszlim embernek türelmesnek kell lennie. Tehát nem szabad hirtelen feldühödnie, haragra gerjednie. Idézetek

A muszlim embernek türelmesnek kell lennie. Tehát nem szabad hirtelen feldühödnie, haragra gerjednie.

A türelem a hívő tulajdonsága. Türelem kell ahhoz, hogy átkeljünk ezen a világon, türelemre van szükségünk, amikor olyasmit hallunk, ami fáj nekünk. Mindenhez türelem kell. Idézetek

A türelem a hívő tulajdonsága. Türelem kell ahhoz, hogy átkeljünk ezen a világon, türelemre van szükségünk, amikor olyasmit hallunk, ami fáj nekünk. Mindenhez türelem kell.

Allah alapvető elvárása a türelem. Ez itt a próbatétel helyszíne. Ez nem úgy működik, hogy reggeltől estig jól érzed magad. Biztos, hogy fájdalmas, hosszú időszakon mész majd keresztül. Próbára leszel téve. Idézetek

Allah alapvető elvárása a türelem. Ez itt a próbatétel helyszíne. Ez nem úgy működik, hogy reggeltől estig jól érzed magad. Biztos, hogy fájdalmas, hosszú időszakon mész majd keresztül. Próbára leszel téve.

Alıntı Görseli Oluştur

Kontur