Adnan Oktar 2014. December 13

A szeretet hirdetésébe nem lehet belefáradni. Ki kell tartani a béke mellett, ki kell tartani a szeretet mellett. Például, két éven át beszél valaki a szeretetről, a harmadik évben belefárad, abba hagyja. Öt évig beszél a békéről, a hatodik évben már nem bírja. Ezt így nem lehet csinálni. Élete végéig ki kell tartania a béke, a szeretet mellett. Ez kötelesség.

Allah az, aki létrehozza a sikert. A muszlimok között békességet szerezni kötelező cselekedet. Mi gondot fordítunk erre, ameddig csak tudunk. Ha ezen a héten nem valósul meg, megvalósul majd a jövő héten. Ha akkor sem, akkor majd az azt követő héten. De valahogyan sikerülni fog. Csak tenni kell érte. Nem szabad feladni a reményt, és félre állni.

Mi nem hiszünk abban, hogy vérontással, fegyverrel bármit meg lehet oldani. Elutasítjuk a vérontást, a fegyverkezést, a fájdalmat, a kínszenvedést. Mi abban hiszünk, hogy az emberiség szeretettel, békességgel, testvériséggel, hittel, a Korán által fog megszabadulni a nehézségeitől.

Egy hívő ember nagyon fontosnak tartja a fohászkodást. Allah a fohásza miatt becsüli a hívőt.

Ha a felkavaró, csodálatos információkkal szemben az ember figyelme és elismerése lanyha marad, az elméjének, lelkének gyengeségére vall és arra, hogy képtelen az energiáit ezekre a dolgokra összpontosítani. Pedig ez olyasmi, amitől rendes esetben el kellene akadnia a lélegzetének, olyasvalami, amire különösen rá kellene csodálkoznia. Fohászkodni kell azért, hogy legyőzhessük magunkban ezt a gyengeséget.

A mértéktelenséggel szemben Allahnál kell menedéket keresni. Az elnyomó viselkedéssel szemben Allahnál kell menedéket keresni. Az elbizakodással szemben Allahnál kell menedéket keresni. Elbíztad magad? Elnyomó vagy? Mértéktelen vagy? Akkor majd Allah térdre kényszerít.

Nem lehet úgy fohászkodni, hogy az ember közben tétlenül vár, anélkül, hogy tenne valamit. Azt mondod: „imádkozni fogok”, aztán mész és leülsz. Azt mondod: „Istenem, add, hogy imádkozzam”, aztán ott maradsz, ahol vagy és üldögélsz. Kelj fel, és cselekedetbeli fohásszal imádkozz. A kitartásod és az erőfeszítésed cselekedetbeli fohász.

Egy muszlimnak odaadóan kell fohászkodnia. De a fohászkodás nem lehet fárasztó. Nézzétek csak meg a Koránban a fohászokat. A próféták imádságai mindig rövidek. "Uram! Gyarapíts a tudásomban!" (Korán, 20:114) Ennyi. Rövid, de tömör. "Uram, ne téríts el engem az igaz, egyenes útról." "Add meg nekem, hogy jótetteket cselekedjem." A fohász nagyon fontos. Mi az, ami akadályt gördít a büntetés elé? A fohász. A muszlim embernek szüksége van a fohászra. Például amikor beszél valamiről, előtte azt mondja: „Uram, add, hogy szépen beszéljek.” Amikor eszik, azt mondja: „Uram, add meg nekem, hogy ízletesnek találjam ezeket az ételeket, add, hogy gyógyulást hozzanak nekem. Add, hogy hálás lehessek értük.”

A fohász nagy jelentőséggel bír. Ez a legnagyobb dolog, amihez egy muszlim folyamodhat, tudniillik Allah szüntelenül ellenőrzése alatt tartja a dolgokat.

Amikor nincsen semmi probléma, az emberek tömegesen, szinte világméretekben egyesülve lázadnak az Isten ellen. Amikor elnyomástól szenvednek, akkor pedig rettentő módon könyörögnek Hozzá. Egyáltalán mi szükség van erre? Ne csináld, légy következetes, bánd meg a bűneidet Istennek. Adj hálát Istennek. Mondd: „Uram, Te hatalmas vagy, nagyon szeretlek Téged”, hogy mint az esőt, hullassa rád az áldásait. Miért keresed magadnak a bajt? Minek háborogsz? Miért sanyargatod magad?

Az affektálás, a hivalkodás és a felvágás az emberek előtt kéz a kézben járnak. Szerencsétlen embereknek pózolsz! Azok is szerencsétlenek, te magad is az vagy! Meg fogsz majd halni és eltűnsz innét. Térj már magadhoz! Végül is húsból, csontból vagy. Mit változtat ezen az, ha magadra veszel egy ruhát? Mit változtat, ha van egy számítógéped, vagy egy telefonod? Hús és csont vagy, ezért meghalsz, eltemetnek a föld alá, darabokra esel szét és elrothadsz. Mire ez az affektálás, a hivalkodás, a felvágás?

A hívő embert motiválja a küzdelem heve. Ha az ember szívében tehetetlenség, felületesség van, akkor kimerültté, közömbössé válik. Magába zárkózik, hiszen nem érdekli a vallás, nem érdekli az istenfélelem. Nem érdekli Isten szeretete. Nincs benne lelkes izgalom, ami tükröződjön az arcán.

Allah szeretete nem engedi az embernek, hogy tehetetlen legyen. Egy muszlim nem felületes. Mindig tevékeny, lendületes és éber. Ha az ember felületes, mindenfelől gond és baj veszi körül, Isten őrizzen tőle.

Egy hívő, istenfélő emberen látszik, érződik, hogy szereti és féli Istent, mert kiül az arcára a lelkesedés. Nem tapasztalod ezt olyan embereknél, akik lelkileg össze vannak törve, belül meg vannak zuhanva, fejben meg vannak semmisülve. Ők ugyanis elveszítették a kapcsolatukat Allahhal, és ezért felületesek, felületességük folytán pedig elhagyta őket a lelkesedés.

Az istenfélelem, az Isten szeretete meggátolja, hogy az embernek értelmetlen legyen a tekintete. Ha valaki istenfélő, és bambán bámul bele a világba, arra nem létezik semmilyen magyarázat. Ha féli Istent, biztos, hogy a tekintete okos, éles és éber lesz.

Allah nagyon szereti, ha valaki az Ő útján küzdve esik el, nagyon szereti azokat is, akik veteránként haza térnek. Tetszésére van az, ha valaki késő éjjelig tanítja az embereket. Allah nagyon szereti, ha az ember azon igyekszik, hogy az Ő szeretetét keresse. Akkor Ő megadja ezt a szeretetet, ezt a szenvedélyt annak, aki érdemes rá.

Amikor egy hívő már kiváló szintre jut a szeretet terén, Allah Magához veszi őt a Paradicsomba. A szeretet nem alakul ki csak úgy magától; a szeretet fájdalom, szenvedés, tanulás által fejlődik magasabb szintekre.

A Paradicsomban vannak kertek, lugasok, gyümölcsök, folyók. Az Édenkertben minden van. Azonban ha nem létezne ragaszkodó szeretet, a Paradicsomnak nem lenne értelme se az ember, sem pedig Allah számára. Az Édenkert a ragaszkodó szeretet által olyan szépséges.

Az Édenkert palotáinak, folyóinak, gyümölcseinek, és egyáltalán semminek nincsen értelme, ha nincsen ott a szeretet, az imádat. Az imádathoz viszont próbatétel szükségeltetik, azaz tanulás, szenvedés.

Egy közeli jövőben a keresztények szövetséget fognak kötni a muszlimokkal. Elfogadják majd az egyistenhitet, Allah egyedülvalóságát. Azaz, a kereszténység tulajdonképpen muszlim kereszténységgé fog alakulni.

A zsidóellenesség a lélek betegsége. Aki zsidóellenes, annak a hitével van gond. Izráel, azaz Jákob (béke vele) leszármazottait Allah bízta ránk. Gyűlölettel viseltetni irántuk ellenkezik a Korán szellemiségével és a Korán ájáival. Egy muszlim nem teheti meg, hogy gyűlölje őket.

Egyetlen vallás útjába állni sem helyes. Terjedjen a vallás, testvérem. A keresztények terjesszék a kereszténységet, a zsidó vallásúak a zsidó vallást, a muszlimok az iszlámot. A lényeg, hogy vallásosak legyenek az emberek. Nagyon fontos, hogy először a vallásosságot fogadják be a szívükbe.

Az emberek azt mondják: „Bárcsak Allah ne teremtett volna fájdalmat!” Akkor olyan lennél, mint egy darab fa! Mondjuk, hogy beléptél az Édenkert folyójába, és csak nézel, mint a borjú. Ha azonban fájdalmak, kínok értek, a Paradicsomban még a kavicsokat is halomra csókolgatod. A fájdalomnak sorsdöntő szerepe van, ezért a Mindenható Allah hosszú életet ad az embernek, amelyben szenvedést is teremt a számára. Ezután fordul át az ember normális, emberi mivoltába.

Az emberek azt kérdezik: „Miért teremt Allah fájdalmat?” Azért, mert a fájdalom mélyén szépség lakozik, hát ezért. Fájdalom megélése nélkül nem létezik Paradicsom. Fájdalom megélése nélkül nem létezik szerelem. Az ember tompa lesz. Mindenképpen fájdalom, megpróbáltatás kell, hogy érje.

Szenvedés és fájdalom nélkül nem létezhet ez a világ. A szerelem a fájdalomból fakad. És ha nem lenne szerelem, az ember életének sem maradna értelme. Mindenképpen fájdalmak kell, hogy érjék az embert, mindenképpen szenvedésen kell keresztül mennie.