Adnan Oktar 2015. Május 10

Nem létezik olyan, hogy reinkarnáció. Az ember csakis a túlvilágon támad föl, és vagy a Paradicsomba, vagy a Pokolba jut. Ezen kívül nincsen más, nincsen visszatérés ebbe a világba.

A reinkarnációban hinni felettébb ésszerűtlen dolog. Mi történik, ha az ember egy macska bőrébe bújik? Ez semmilyen nézőpontból nem lehet tanító, fejlesztő jellegű. Semmi értelme nincsen az ember próbatétele szempontjából. Idő kell az embernek a fejlődéshez, az érettséghez? Erre bőven van lehetősége az élete során ezen a földön. A felkészüléséhez tíz nap is elegendő lenne, Allah mégis 70-80 évet ad neki. Ez rengeteg idő a tanulásra.

Ennek a világnak nincsen olyan oldala, amit felhőtlenül élvezni lehetne, ugyanis az Édenkert az a hely, ahol az ember önfeledten élhet. Miért is választana félmegoldást azzal, hogy itt szórakozik? A hátán egy tonna teher, „na, gyere, mulassunk”. Az Édenkertben az a tonnányi súly lekerül a válláról, utána majd lehet szórakozni. Itt mindenütt szenvedésbe botlunk.

Allah az ellenőrzése alatt tartja hitbéli érzékenységünket. Ádámtól (béke vele) fogva egészen az ítélet napjáig, melléfogás nélkül, tökéletesen próbára lesznek téve az emberek. Ez alól soha senki nem képezett kivételt.

A hívők próbatétele csakugyan nehéz. Ha könnyű lenne a megpróbáltatása, az lealacsonyító lenne egy muszlim számára. Tényleg nagyon fájdalmas az ő helyzete, nem mindennapi a szenvedése. És minél nehezebb a helyzete, annál inkább elfogadott Isten szemében.

Amikor azt mondjuk, megpróbáltatás, az emberek mindig valami rosszra gondolnak. A megpróbáltatás azt jelenti: „valami, ami elér”. Istentől ér minket. Így például, van, hogy jólét, szépség, egészség ér minket. Olykor pedig gondok, bajok, betegség. Mindkettő Allahtól való. Egyik sem csak úgy véletlenül történik.

Amikor egy hívő már kiváló szintre jut a szeretet terén, Allah Magához veszi őt a Paradicsomba. A szeretet nem alakul ki csak úgy magától; a szeretet fájdalom, szenvedés, tanulás által fejlődik magasabb szintekre.

A Paradicsomban vannak kertek, lugasok, gyümölcsök, folyók. Az Édenkertben minden van. Azonban ha nem létezne ragaszkodó szeretet, a Paradicsomnak nem lenne értelme se az ember, sem pedig Allah számára. Az Édenkert a ragaszkodó szeretet által olyan szépséges.

Az Édenkert palotáinak, folyóinak, gyümölcseinek, és egyáltalán semminek nincsen értelme, ha nincsen ott a szeretet, az imádat. Az imádathoz viszont próbatétel szükségeltetik, azaz tanulás, szenvedés.

Az emberek azt mondják: „Bárcsak Allah ne teremtett volna fájdalmat!” Akkor olyan lennél, mint egy darab fa! Mondjuk, hogy beléptél az Édenkert folyójába, és csak nézel, mint a borjú. Ha azonban fájdalmak, kínok értek, a Paradicsomban még a kavicsokat is halomra csókolgatod. A fájdalomnak sorsdöntő szerepe van, ezért a Mindenható Allah hosszú életet ad az embernek, amelyben szenvedést is teremt a számára. Ezután fordul át az ember normális, emberi mivoltába.

Ha te a Koránt követed, nem mondhatod a zenére, hogy tilos, nem mondhatod a festményre, a szoborra, a nevetésre, a szórakozásra, hogy tilos. De ha bigott, korlátozott szokásrendszer tagja vagy, akkor tilos a zene, tilos a festmény, a kép, tilos a szobor.

Lesz itt zene is, tánc is, szórakozás is. Ne társítsatok tiltásokat a valláshoz, hogy félrevezessétek velük az embereket, ne találjatok ki megszorításokat, és akkor az iszlám az egész világon uralkodik majd.

A verseny elfogadott dolog volt Mohamed Próféta (blv) szemében, és vallásilag sincs semmi gond vele. Az Édenkertben is létezik; a hívők versenyeket tartanak, ez a kikapcsolódás egyik formája a számukra. Pusztán szórakozásból autóversenyeznek, motorcsónak versenyeznek vagy futnak, lovagolnak.

Az alantas én, a féltékenység és az önzés által abnormális impulzusokkal látja el a testet. Az ember azt hiszi, ezektől nem lesz semmi baja. De lesz! Tönkre teszik az embert. Az öngyilkosokat az alantas énjük taszítja bele a cselekedetükbe. Megőrjíti és öngyilkosságba hajszolja őket. Gyilkosság is azért történik, mert az illető enged az alantas énjének. Először Allah agresszív, természetellenes, nem helyénvaló érzéseket sugall az alantas énnek, azonban – a Korán segítségével – annak módját is megmutatja, hogyan védhetjük meg magunkat ezektől az érzelmektől. Erre épül a próbatétel rendszere. Az alantas énre úgy kell tekinteni, mint rendkívül veszélyes dologra, felettébb résen kell lenni vele, ügyelni kell rá. Minden téren azt kell keresnünk, mi az, ami leginkább elnyeri Allah tetszését.

Az alantas énnel kapcsolatban nem lehet pozitívan eljárni. Az alantas ént nem lehet mentegetni. Ez egy folyamatosan rosszat parancsoló erő, ami aktívan működik az ember lelkében.

Az idő gyorsan telik, és minket megállás nélkül az élet végéhez közelít. A halál felénk tart, mi pedig a halál felé. Van egy pont, ahol találkozunk, most éppen oda tartunk.

Az emberek nem tulajdonítanak jelentőséget az alantas énnek. Pedig az alantas én egy különleges, negatív erő, amit Isten az emberbe helyezett. Isten óvjon tőle, de képes megőrjíteni, gyilkosságra sarkallni, öngyilkosságba taszítani az embert. Mindez a szerencsétlenség és katasztrófa az alantas én nyomására történik. Az ember azt hiszi, nem ártalmas, pedig az, elragad, magával ránt, megfojt.

Az emberek azt mondják: „Nem kell ide túlvilág, nem kell ide a Mehdi irányítása, nem kell az iszlám egysége. Merüljünk el ennek a világnak a dolgaiban. Foglalkozzunk a csekkekkel, a számlákkal. Kereskedjünk kocsikkal.” Ez itt nem a szórakozás helye. Akkor Allah persze, hogy pokollá változtatja a világot. A Magasztos Allahnak célja van; a világ nem hiába teremtetett. Allah, világuralkodóvá akarja tenni az iszlámot, el akarja hozni a Mehdit, le akarja küldeni a földre és meg akarja mutatni az embereknek Jézust, aztán, egy idő múlva el akarja hozni az ítéletnapot, a világ végét, és meg akarja mutatni az embereknek a túlvilágot.

A világ kínlódik, Allah szenvedést teremt a számára. Ez különös, hiszen látszólag nincsen semmi ok arra, hogy ilyen mértékű nélkülözés legyen. A termőföld tökéletesen elegendő, mindenfélét lehet termeszteni rajta. A technológia is rendelkezésre áll, semmi nem hiányzik a földek megműveléséhez. Ám csodálatos módon Allah gazdasági válságot és éhezést teremt. Erre nincsen semmilyen magyarázat. Ezt Allah azért teszi, hogy vegyük észre, ez egy csoda. Ugyanis az emberek elfelejtik az Istent. Ha megemlékeznének Róla, akkor mindenki bővelkedne a jólétben.

Vallás nélkül az ember megtébolyodik, az élet ijesztővé válik.

A vagyon az ember elméjében teremtődik meg. Egy muszlim fohászkodik azért, hogy Allah ne oszlassa el az elméje számára létrehozott látványt, ennyi. Nem sajnálja a látványt, amit elméje bocsát rendelkezésére, és nem sajnálja azt sem, ha szertefoszlik.

A kozmosz szabad terében, a világűrben nincsen idő. Az idő egy érzet, egyfajta hit, ami az elmében keletkezik azáltal, hogy egyik pillanatot összehasonlítjuk a másikkal. Az elme terméke, egy nézet. Az ember azt hiszi, hogy rajta kívül létezik az idő. Holott, ez úgy működik, hogy történések vannak, amik egy pillanatig léteznek, aztán egy szempillantás alatt végük van. Így működik Allah teremtése.

A Mehdi (béke vele) elhozza a modernitást, a szépséget, a szeretetet, a barátságot, a testvériséget. Megszabadítja a muszlimokat láncaiktól. A szahabék (a Próféta társai) korának iszlám felfogását hozza el. A világ olyan lesz, mint a Paradicsom. Ha megkísérlik megállítani őt, akkor is így lesz. Allah, „Dzsebbar” („Képes arra, hogy kényszerrel vitesse véghez azt, amit akar”) Nevével valósul majd meg mindez.

A Mindenható Allah hírül adja a Tórában, hogy az utolsó időkben ez az egész térség a muszlimok ellenőrzése alá fog kerülni. Allah azt mondja, hogy „hatalmas terület lesz a tiétek a Nílustól az Eufráteszig, beleértve Mekkát, Medinát, a Földközi-tenger térségét és Ciprust.” Élén pedig a Mehdi (béke vele) fog állni, aki Dávid (béke vele) leszármazottja.

Nincsen szükség semmilyen fegyverre. A Mehdi (béke vele) időszakában eltűnik majd minden fegyver, és minden, amivel embert lehet ölni. Az embert szeretni kell, nem megölni. Rémisztő dolog olyasmit készíteni, gyártani, ami kioltja az ember életét. Ezek mind el fognak tűnni, Allah engedelmével.