Adnan Oktar 2015. Január 20.

Szenvedés és fájdalom nélkül nem létezhet ez a világ. A szerelem a fájdalomból fakad. És ha nem lenne szerelem, az ember életének sem maradna értelme. Mindenképpen fájdalmak kell, hogy érjék az embert, mindenképpen szenvedésen kell keresztül mennie.

Az emberek azt mondják: „Bárcsak Allah ne teremtett volna fájdalmat!” Akkor olyan lennél, mint egy darab fa! Mondjuk, hogy beléptél az Édenkert folyójába, és csak nézel, mint a borjú. Ha azonban fájdalmak, kínok értek, a Paradicsomban még a kavicsokat is halomra csókolgatod. A fájdalomnak sorsdöntő szerepe van, ezért a Mindenható Allah hosszú életet ad az embernek, amelyben szenvedést is teremt a számára. Ezután fordul át az ember normális, emberi mivoltába.

A Paradicsomban vannak kertek, lugasok, gyümölcsök, folyók. Az Édenkertben minden van. Azonban ha nem létezne ragaszkodó szeretet, a Paradicsomnak nem lenne értelme se az ember, sem pedig Allah számára. Az Édenkert a ragaszkodó szeretet által olyan szépséges.

Az Édenkert palotáinak, folyóinak, gyümölcseinek, és egyáltalán semminek nincsen értelme, ha nincsen ott a szeretet, az imádat. Az imádathoz viszont próbatétel szükségeltetik, azaz tanulás, szenvedés.

Amikor egy hívő már kiváló szintre jut a szeretet terén, Allah Magához veszi őt a Paradicsomba. A szeretet nem alakul ki csak úgy magától; a szeretet fájdalom, szenvedés, tanulás által fejlődik magasabb szintekre.

Ennek a világnak nincsen olyan oldala, amit felhőtlenül élvezni lehetne, ugyanis az Édenkert az a hely, ahol az ember önfeledten élhet. Miért is választana félmegoldást azzal, hogy itt szórakozik? A hátán egy tonna teher, „na, gyere, mulassunk”. Az Édenkertben az a tonnányi súly lekerül a válláról, utána majd lehet szórakozni. Itt mindenütt szenvedésbe botlunk.

A reinkarnációban hinni felettébb ésszerűtlen dolog. Mi történik, ha az ember egy macska bőrébe bújik? Ez semmilyen nézőpontból nem lehet tanító, fejlesztő jellegű. Semmi értelme nincsen az ember próbatétele szempontjából. Idő kell az embernek a fejlődéshez, az érettséghez? Erre bőven van lehetősége az élete során ezen a földön. A felkészüléséhez tíz nap is elegendő lenne, Allah mégis 70-80 évet ad neki. Ez rengeteg idő a tanulásra.

Allah azt mondja, hogy „ez a világ nem a játék és a szórakozás helye”. Azt mondja, „a játék és a szórakozás helye a Paradicsom. Ez a világ a próbatétel helyszíne.” Így aztán, ha leragadtok ennél a világnál, akkor eltévelyedtek és ennyi lesz az életetek, mondja. Ha azonban a túlvilágra jutást teszitek meg célotoknak, ha az Én tetszésemet teszitek meg célotoknak, akkor az örökkévalóságig boldoggá teszlek benneteket, mondja. Szórakozhattok, nevethettek kedvetekre. Aki leragad ennél a világnál, az csak szenved, én mondom nektek. Az mást sem csinál, csak küzd és vergődik.

Nem létezik olyan, hogy reinkarnáció. Az ember csakis a túlvilágon támad föl, és vagy a Paradicsomba, vagy a Pokolba jut. Ezen kívül nincsen más, nincsen visszatérés ebbe a világba.

Allah az ellenőrzése alatt tartja hitbéli érzékenységünket. Ádámtól (béke vele) fogva egészen az ítélet napjáig, melléfogás nélkül, tökéletesen próbára lesznek téve az emberek. Ez alól soha senki nem képezett kivételt.

A hívők próbatétele csakugyan nehéz. Ha könnyű lenne a megpróbáltatása, az lealacsonyító lenne egy muszlim számára. Tényleg nagyon fájdalmas az ő helyzete, nem mindennapi a szenvedése. És minél nehezebb a helyzete, annál inkább elfogadott Isten szemében.

Amikor azt mondjuk, megpróbáltatás, az emberek mindig valami rosszra gondolnak. A megpróbáltatás azt jelenti: „valami, ami elér”. Istentől ér minket. Így például, van, hogy jólét, szépség, egészség ér minket. Olykor pedig gondok, bajok, betegség. Mindkettő Allahtól való. Egyik sem csak úgy véletlenül történik.

Ez a világ nem a sírás, hanem a nevetés helye. Ez a világ nem a Pokol, hanem a Paradicsom helye. Mi azt akarjuk, hogy ez a világ is olyan legyen, mint a Paradicsom, és a túlvilág is. Aki ezen a világon a Poklot akarja, az a túlvilágon is a Pokolban ragad.

Allah szeretetének eléréséhez mindenképpen szükség van szenvedésre. Szenvedéshez pedig szükség van a sátánra. A sátán pedig általában a képmutatókat és a hitetlenséget használja fel arra, hogy bántson.

Az embernek nem olyan könnyű őszinteségre szert tennie. Az ember szenved, megfárad, sőt olykor el is keseredik. Te el vagy kényeztetve. A hasznodra oda tudsz figyelni, és arra, amire akarsz. Úgy véded az érdekeidet, akár egy csecsemőt. Hol van itt az őszinteség?

Nem illik egy muszlimhoz, hogy azt kérdezze: „Miért nem jött még létre az Iszlám egysége, miért szenvedünk még mindig?” Nem illik hozzá, hogy azt kérdezze: „Miért vannak ezek a nehézségek?” Egy hívőnek türelemmel kell lennie. Mert a türelem jutalma az Édenkert, és Allah megelégedése. Ha nem vagy türelmes, vesztettél.

A zsidóellenesség a lélek betegsége. Aki zsidóellenes, annak a hitével van gond. Izráel, azaz Jákob (béke vele) leszármazottait Allah bízta ránk. Gyűlölettel viseltetni irántuk ellenkezik a Korán szellemiségével és a Korán ájáival. Egy muszlim nem teheti meg, hogy gyűlölje őket.

Egyetlen vallás útjába állni sem helyes. Terjedjen a vallás, testvérem. A keresztények terjesszék a kereszténységet, a zsidó vallásúak a zsidó vallást, a muszlimok az iszlámot. A lényeg, hogy vallásosak legyenek az emberek. Nagyon fontos, hogy először a vallásosságot fogadják be a szívükbe.

Egy közeli jövőben a keresztények szövetséget fognak kötni a muszlimokkal. Elfogadják majd az egyistenhitet, Allah egyedülvalóságát. Azaz, a kereszténység tulajdonképpen muszlim kereszténységgé fog alakulni.

Allah nagyon szereti, ha valaki az Ő útján küzdve esik el, nagyon szereti azokat is, akik veteránként haza térnek. Tetszésére van az, ha valaki késő éjjelig tanítja az embereket. Allah nagyon szereti, ha az ember azon igyekszik, hogy az Ő szeretetét keresse. Akkor Ő megadja ezt a szeretetet, ezt a szenvedélyt annak, aki érdemes rá.

A szeretet hirdetésébe nem lehet belefáradni. Ki kell tartani a béke mellett, ki kell tartani a szeretet mellett. Például, két éven át beszél valaki a szeretetről, a harmadik évben belefárad, abba hagyja. Öt évig beszél a békéről, a hatodik évben már nem bírja. Ezt így nem lehet csinálni. Élete végéig ki kell tartania a béke, a szeretet mellett. Ez kötelesség.

Allah adjon jót mindannyiunknak, az egész nemzetünknek. Adjon békességet, testvériséget, összhangot, könnyebbséget, megnyugvást, lelki békét. Oltalmazzon a széthúzástól, ne támasszon ellenségességet testvér és testvér között. Békítse meg Urunk a testvéreket egymással, teremtsen a szívükbe barátságot, testvériséget, szeretetet. Allah oltalmazzon a gőgtől, az önteltségtől, a hivalkodástól, a pozíció és a rang utáni mohó vágyakozástól.

Allah az, aki létrehozza a sikert. A muszlimok között békességet szerezni kötelező cselekedet. Mi gondot fordítunk erre, ameddig csak tudunk. Ha ezen a héten nem valósul meg, megvalósul majd a jövő héten. Ha akkor sem, akkor majd az azt követő héten. De valahogyan sikerülni fog. Csak tenni kell érte. Nem szabad feladni a reményt, és félre állni.

Amikor nincsen semmi probléma, az emberek tömegesen, szinte világméretekben egyesülve lázadnak az Isten ellen. Amikor elnyomástól szenvednek, akkor pedig rettentő módon könyörögnek Hozzá. Egyáltalán mi szükség van erre? Ne csináld, légy következetes, bánd meg a bűneidet Istennek. Adj hálát Istennek. Mondd: „Uram, Te hatalmas vagy, nagyon szeretlek Téged”, hogy mint az esőt, hullassa rád az áldásait. Miért keresed magadnak a bajt? Minek háborogsz? Miért sanyargatod magad?

Az affektálás, a hivalkodás és a felvágás az emberek előtt kéz a kézben járnak. Szerencsétlen embereknek pózolsz! Azok is szerencsétlenek, te magad is az vagy! Meg fogsz majd halni és eltűnsz innét. Térj már magadhoz! Végül is húsból, csontból vagy. Mit változtat ezen az, ha magadra veszel egy ruhát? Mit változtat, ha van egy számítógéped, vagy egy telefonod? Hús és csont vagy, ezért meghalsz, eltemetnek a föld alá, darabokra esel szét és elrothadsz. Mire ez az affektálás, a hivalkodás, a felvágás?