Adnan Oktar 2015. Április 24

Ne gondold, hogy hatalmas energiákat kell befektetned ahhoz, hogy a hitben elmélyülhess. Ha az ember igazán őszinte, a hite azonnal mély. Ezért látják az emberek a vallást olyan nehéznek. Azt mondja az ember: „Sokat kell elmélkednem, nagyon mélyen el kell gondolkodnom.” Te nem vagy képes mélyen elgondolkodni csupán az által, hogy ezt akarod tenni. Allah az, aki megadja neked a mélyreható gondolkodás lehetőségét. Neked nincsen saját erőd. Vagyis akkor mit tehetsz? Őszinte leszel. Őszinte leszel és Allahtól kérsz.

Allah szeretetének eléréséhez mindenképpen szükség van szenvedésre. Szenvedéshez pedig szükség van a sátánra. A sátán pedig általában a képmutatókat és a hitetlenséget használja fel arra, hogy bántson.

Amikor egy hívő már kiváló szintre jut a szeretet terén, Allah Magához veszi őt a Paradicsomba. A szeretet nem alakul ki csak úgy magától; a szeretet fájdalom, szenvedés, tanulás által fejlődik magasabb szintekre.

Az Édenkert palotáinak, folyóinak, gyümölcseinek, és egyáltalán semminek nincsen értelme, ha nincsen ott a szeretet, az imádat. Az imádathoz viszont próbatétel szükségeltetik, azaz tanulás, szenvedés.

Az emberek azt mondják: „Bárcsak Allah ne teremtett volna fájdalmat!” Akkor olyan lennél, mint egy darab fa! Mondjuk, hogy beléptél az Édenkert folyójába, és csak nézel, mint a borjú. Ha azonban fájdalmak, kínok értek, a Paradicsomban még a kavicsokat is halomra csókolgatod. A fájdalomnak sorsdöntő szerepe van, ezért a Mindenható Allah hosszú életet ad az embernek, amelyben szenvedést is teremt a számára. Ezután fordul át az ember normális, emberi mivoltába.

Az emberek azt kérdezik: „Miért teremt Allah fájdalmat?” Azért, mert a fájdalom mélyén szépség lakozik, hát ezért. Fájdalom megélése nélkül nem létezik Paradicsom. Fájdalom megélése nélkül nem létezik szerelem. Az ember tompa lesz. Mindenképpen fájdalom, megpróbáltatás kell, hogy érje.

Szenvedés és fájdalom nélkül nem létezhet ez a világ. A szerelem a fájdalomból fakad. És ha nem lenne szerelem, az ember életének sem maradna értelme. Mindenképpen fájdalmak kell, hogy érjék az embert, mindenképpen szenvedésen kell keresztül mennie.

Nem illik egy muszlimhoz, hogy azt kérdezze: „Miért nem jött még létre az Iszlám egysége, miért szenvedünk még mindig?” Nem illik hozzá, hogy azt kérdezze: „Miért vannak ezek a nehézségek?” Egy hívőnek türelemmel kell lennie. Mert a türelem jutalma az Édenkert, és Allah megelégedése. Ha nem vagy türelmes, vesztettél.

A képmutatás nem bír megmaradni a hittel és az őszinteséggel szemben. Eltűnik. Ez egy csoda Allahtól.

A hívők akkor is boldogok, ha Allah csak kevés lehetőséget ad nekik. Ha csupán kevés szép dolog veszi körül őket, az számukra már nagyon szép. Például, ha a muszlim embernek van egy kis terített asztala, azzal ő már boldog. De a hitetlenek nem ilyenek, akármilyen pompásan díszített, nagy asztaluk van is, jobbat akarnak. A hívő ember tud hálát adni, hálás az állapotáért, a helyzetéért.

Ha az ember hálás, jólétben él és egyre többet kap. Mit jelent hálásnak lenni? Azt jelenti, hogy az ember követi a Koránt, Allahra hagyatkozik, elégedett Allahhal. Az emberek nem elégedettek Allahhal. Folyton panaszkodnak. Meg vannak győződve arról, hogy Allah – bocsássa meg nekik ezt a gondolatot – igazságtalan velük. Így várják a bőséget? Hát így nem lesz benne részük. Allah azt mondja: „Ha hálásak vagytok, még többet adok nektek.” Az emberek nem hisznek ebben. Azt mondják: „Nem, ez lehetetlen.” Tessék, ha azt mondod, „lehetetlen”, akkor épp, hogy csak éldegélni fogsz.

Prófétánk (béke legyen vele) a Koránból tudta meg, mik azok a dolgok, amik tilosak. Nem létezik megengedett és tiltott dolog a Koránon kívül. Hz. Aishától megkérdezték: „Mi volt Allah Küldöttének (béke vele) a tanítása (szunnája)?” Ő pedig azt felelte: „A Korán”. Ne akadékoskodjatok hát! A Koránon kívül nincsen tilos és megengedett.

A Próféta, a saját nevében, nem tehet hozzá utólag a Koránhoz engedményeket vagy tiltásokat. Erre vonatkozólag egyértelmű áják vannak a Koránban.

Allah azt akarja, hogy őszintén szeressük Őt. A valódi szeretet, szerelem eléréséhez pedig szenvedésre és a sátán jelenlétére van szükség.

A közöny rendkívül veszélyes dolog. Ez az, amivel a legtöbbször meg kell küzdenie egy muszlimnak. Például, az illető a sejt felépítését vizsgálja, és eláll tőle a lélegzete. Azonban valahol a tudata mélyéről jön egy hatalmas közöny hullám, és folyton elnyeli, megsemmisíti az érkező információt.

Az embernek tilos megölnie magát, ez gyilkosság. Az illető gyilkosként lép Allah Színe elé, anélkül, hogy meg tudta volna bánni, amit tett. Ezt nem szabad.

Az öngyilkosság gyilkosságot jelent. Aki embert öl, egy örökkévalóságon keresztül a pokolban marad, erről egyértelmű ája van a Koránban. Úgy hal meg, hogy nem bánta meg a bűnét, egy ember gyilkosaként, hiszen elveszi az életet, amit Allah adott. Ezen kívül, a gyilkosság folytán elveszíti az erejét. Pedig ha élő, egészséges maradt volna, szépen és ügyesen folytathatta volna tovább a küzdelmét.

HA AZ EMBER NEM FÉLI ALLAHOT, ÓVATLANSÁGBA ESIK, ÉS VESZTESÉG ÉRI AZ ELMÉJÉT, Allah oltalmazzon.

Ha nincsen valaminek ellentéte, hogyan nyilvánuljon meg, mi a helyes? Sátán nélkül, alantas én nélkül próbára lehet minket tenni? Felismerhetjük a szépet és a jót? Nem, ez lehetetlen. Elérhetetlen lenne számunkra a magasabb szintű szeretet érzése, vagy a magasabb szintű tudat. Olyanok maradnánk, mint amilyenek gyermekkorunkban voltunk, nem fejlődnénk.

Szükség van olyan emberekre, akik elbeszélgetnek a hittel kapcsolatos dolgokról a katonákkal és lelkileg erősítik őket. A Vallásügyi Minisztériumnak ezt a feladatot is ki kellene tűznie maga elé. Olyan értékes beszélgetésekre lenne szükség, amelyek javítanak a kedélyállapotukon, az élethez kötik őket, megszerettetik velük az életet. Olyanokra, amelyek által megszeretik Allahot, megszeretik a túlvilágot, megszeretik a Koránt. Feltétlenül el kell vonni a figyelmüket az öngyilkosság gondolatától.

2081 után a világot kegyetlen emberek kezdik ellepni, akik még elvetemültebbek lesznek, mint a Fáraó, vagy a daddzsal. Ha Fáraó látná őket, megdöbbenne a kegyetlenségükön. Ha a daddzsal látná őket, megdöbbenne. Ha Nimród látná őket, megdöbbenne. Mindegyikük olyan lesz, mint egy Nimród, mint egy daddzsal. A világ egyenesen pokoli, élhetetlen hellyé változik.

Jelen pillanatban Földünk körül, mint a felhők, sokasodnak az égitestek. Olyan esemény ez, amely a világ végét, az Ítéletnap közeledtét jelzi. Arra várnak, hogy Allah kiadja nekik a támadás parancsát.

Kevés idő maradt hátra az Ítélet Napjáig. Úgy tűnik, muszáj, hogy Jézus (béke vele) és a Mehdi (béke vele) ismerje a „hurúf al-muqatta’at”, vagyis a Korán önálló, elkülönített betűinek jelentését, Allah engedelmével. Ugyanis jelenleg nincs más, akinek használnia kellene, már csak ők maradtak.

Elérkezett ennek a világnak a vége, és a Mindenható Allah azt akarja, hogy dicsőségesen érjen véget. Nem akarja, hogy társításban és nyomorúságos helyzetben tűnjön le akár a kereszténység, akár a zsidóság, akár a muszlimság. Azt akarja, hogy mindhárom az Egyetlen Isten hitében és dicsőséggel érjen véget. Hazreti Mehdi (béke vele) megjelenése, Jézus, a Messiás (béke vele) eljövetele és az iszlám uralma következik. Azután már folyamatos hanyatlásban lesz része a világnak.

Jézusnak, a Messiásnak (béke vele) nagyon éles tekintete az, amiről a leginkább felismerhető. Rendkívül átható, okos a tekintete. Szürke a szeme, nem zöld, hanem szürke. Ebben József prófétára (béke vele) hasonlít.