Adnan Oktar 2014. Január 7

Az embernek tilos megölnie magát, ez gyilkosság. Az illető gyilkosként lép Allah Színe elé, anélkül, hogy meg tudta volna bánni, amit tett. Ezt nem szabad.

Szükség van olyan emberekre, akik elbeszélgetnek a hittel kapcsolatos dolgokról a katonákkal és lelkileg erősítik őket. A Vallásügyi Minisztériumnak ezt a feladatot is ki kellene tűznie maga elé. Olyan értékes beszélgetésekre lenne szükség, amelyek javítanak a kedélyállapotukon, az élethez kötik őket, megszerettetik velük az életet. Olyanokra, amelyek által megszeretik Allahot, megszeretik a túlvilágot, megszeretik a Koránt. Feltétlenül el kell vonni a figyelmüket az öngyilkosság gondolatától.

A képmutató egyáltalán nem vonatkoztatja magára a Korán figyelmeztetéseit. Meg van győződve arról, hogy vele minden rendben van. Bár egyáltalán nem őszinte, nem erkölcsös, szentül hiszi, hogy a túlvilágon neki nagyon jó lesz majd. Pedig Allah tudtunkra adja, hogy a túlvilágon a képmutatók lesznek a Pokol legalján.

Allah, Gaffar (Elnéző) és Rahím (Irgalmas). Egy hívő ember, egy olyan ember, aki fél Allahtól, nem kerülhet a Pokolra. Aki féli Allahot, az amúgy is megteszi azt, amit a vallás megkíván. Nincsen második lehetőség. Őket hívőknek teremtette az Isten.

Ha az ember a hívők népéhez tartozik, akkor – Allah engedelmével – ne féljen. Allah, nem égeti meg a hívőket, nem égeti meg azt, aki eljutott oda, hogy feltegye magának a kérdést: „Én létezem, ki teremtett engem?”, és aki képes az istenfélelemre. Csak ennyit árulok el, ebből érteniük kell. Milyen teremtményekből áll a Pokol népe? Azt nem képesek felfogni. A Pokol népe halott.

A Pokol népe célzatosan a Pokolra van teremtve. Vagyis olyan, különleges lények ők, akiknek Isten nem adott vezetést, hanem a hitetlenség jellegzetességével együtt teremtette meg őket.

Egy muszlim nem gyilkol muszlimot. A gyilkos teszi ezt meg. Gyilkosságra uszítani, eszközévé válni, ez mind emberölésnek számít. Nehogy! Az IÁ muszlim közösség. Hibáik vannak, téves lépéseik, de muszlim fiatalokból áll. Lebombázni, megölni őket, akárki teszi is, gyilkosságnak számít. Allah pedig azt mondja, ezért „örökkévaló pokol” jár.

Az alantas én, a féltékenység és az önzés által abnormális impulzusokkal látja el a testet. Az ember azt hiszi, ezektől nem lesz semmi baja. De lesz! Tönkre teszik az embert. Az öngyilkosokat az alantas énjük taszítja bele a cselekedetükbe. Megőrjíti és öngyilkosságba hajszolja őket. Gyilkosság is azért történik, mert az illető enged az alantas énjének. Először Allah agresszív, természetellenes, nem helyénvaló érzéseket sugall az alantas énnek, azonban – a Korán segítségével – annak módját is megmutatja, hogyan védhetjük meg magunkat ezektől az érzelmektől. Erre épül a próbatétel rendszere. Az alantas énre úgy kell tekinteni, mint rendkívül veszélyes dologra, felettébb résen kell lenni vele, ügyelni kell rá. Minden téren azt kell keresnünk, mi az, ami leginkább elnyeri Allah tetszését.

Nem létezik olyan, hogy reinkarnáció. Az ember csakis a túlvilágon támad föl, és vagy a Paradicsomba, vagy a Pokolba jut. Ezen kívül nincsen más, nincsen visszatérés ebbe a világba.

Egy muszlim, amennyire csak tőle telik, őrizkedik az öngyilkosságtól. Az is gyilkosság! Nem szabad! Allah azt mondja az egyik ájában, hogy „nem terheljük meg az embert olyan teherrel, amit ne tudna elviselni”.

Minek legyen öngyilkos az az ember, aki szeret, és akit viszont szeretnek? Az embernek rossz a kedve, mert nincsen szeretet körülötte. Jobbra fordul, szeretet sehol, balra fordul, szeretet sehol. Kábítószerezik, az sem használ. Aztán öngyilkos lesz, Allah őrizzen.

Az őrület állapotával szemben egy muszlimnak folyton résen kell lennie, mert ez a sátán fortélya. A sátán magával akarja vinni őt a pokolba, csakis erre vágyik. Egy muszlim ezt nem fogadhatja el. Tudja, hogy ez tilos, ezért a Mindenható Allahnál keres menedéket. Azt mondja: „Elegendő nekünk Allah, Ő milyen nagyszerű védelmező”, és őrizkedik a tiltott dologtól.

Minden alkalommal, amikor egy képmutató zaklat egy muszlimot, a pokol egy kicsit közelebb vonzza őt magához, és ezen a világon is jobban elérik a bajok.

A Mindenható Allah azt akarja, hogy a remény és a Tőle való félelem köztes állapotában éljünk. Azt mondja, ne mondjátok azt, hogy „az én tudatom tiszta, én nem kerülök a Pokolra”, hiszen Allah szót ejt olyan emberekről, akik hitetlenek, aztán muszlimok lesznek, aztán megint hitetlenek, aztán újra muszlimok. Vagyis Allah, képes elvenni az ember lelkét, majd visszaadni azt, aztán újra elvenni és megint visszaadni. Allah ilyen állapotba képes taszítani az embert, Isten őrizzen meg tőle. Nem helyes, ha túl magabiztosak vagyunk.

Ez a világ nem a sírás, hanem a nevetés helye. Ez a világ nem a Pokol, hanem a Paradicsom helye. Mi azt akarjuk, hogy ez a világ is olyan legyen, mint a Paradicsom, és a túlvilág is. Aki ezen a világon a Poklot akarja, az a túlvilágon is a Pokolban ragad.

Ez a világ nem valóság, a túlvilág a valóság. Mivel ez a hely a próbatételek helye, a Pokolnak és a Paradicsomnak a jegyeit is magán viseli. A hívő emberek használják az eszüket, és elengedik a Pokol tulajdonságait, így megtisztulnak tőlük. S mivel a Paradicsom tulajdonságait helyezik előtérbe az életükben, tökéletes emberi lényekként mutatkoznak meg.

Létezik egy kitalált hadísz, miszerint: „Ez a világ a muszlim számára pokol.” Már miért volna pokol? A hit fényével ez a világ olyanná válik, mint a Paradicsom.

A közöny rendkívül veszélyes dolog. Ez az, amivel a legtöbbször meg kell küzdenie egy muszlimnak. Például, az illető a sejt felépítését vizsgálja, és eláll tőle a lélegzete. Azonban valahol a tudata mélyéről jön egy hatalmas közöny hullám, és folyton elnyeli, megsemmisíti az érkező információt.

Allah szeretetének eléréséhez mindenképpen szükség van szenvedésre. Szenvedéshez pedig szükség van a sátánra. A sátán pedig általában a képmutatókat és a hitetlenséget használja fel arra, hogy bántson.

HA AZ EMBER NEM FÉLI ALLAHOT, ÓVATLANSÁGBA ESIK, ÉS VESZTESÉG ÉRI AZ ELMÉJÉT, Allah oltalmazzon.

Ha nincsen valaminek ellentéte, hogyan nyilvánuljon meg, mi a helyes? Sátán nélkül, alantas én nélkül próbára lehet minket tenni? Felismerhetjük a szépet és a jót? Nem, ez lehetetlen. Elérhetetlen lenne számunkra a magasabb szintű szeretet érzése, vagy a magasabb szintű tudat. Olyanok maradnánk, mint amilyenek gyermekkorunkban voltunk, nem fejlődnénk.

Allah azt akarja, hogy őszintén szeressük Őt. A valódi szeretet, szerelem eléréséhez pedig szenvedésre és a sátán jelenlétére van szükség.

A hívők akkor is boldogok, ha Allah csak kevés lehetőséget ad nekik. Ha csupán kevés szép dolog veszi körül őket, az számukra már nagyon szép. Például, ha a muszlim embernek van egy kis terített asztala, azzal ő már boldog. De a hitetlenek nem ilyenek, akármilyen pompásan díszített, nagy asztaluk van is, jobbat akarnak. A hívő ember tud hálát adni, hálás az állapotáért, a helyzetéért.

Az embernek nem olyan könnyű őszinteségre szert tennie. Az ember szenved, megfárad, sőt olykor el is keseredik. Te el vagy kényeztetve. A hasznodra oda tudsz figyelni, és arra, amire akarsz. Úgy véded az érdekeidet, akár egy csecsemőt. Hol van itt az őszinteség?

Ha az ember hálás, jólétben él és egyre többet kap. Mit jelent hálásnak lenni? Azt jelenti, hogy az ember követi a Koránt, Allahra hagyatkozik, elégedett Allahhal. Az emberek nem elégedettek Allahhal. Folyton panaszkodnak. Meg vannak győződve arról, hogy Allah – bocsássa meg nekik ezt a gondolatot – igazságtalan velük. Így várják a bőséget? Hát így nem lesz benne részük. Allah azt mondja: „Ha hálásak vagytok, még többet adok nektek.” Az emberek nem hisznek ebben. Azt mondják: „Nem, ez lehetetlen.” Tessék, ha azt mondod, „lehetetlen”, akkor épp, hogy csak éldegélni fogsz.