logo HARUN YAHYA

Adnan Oktar 2015. Március 17

avatar

Adnan Oktar

Nincsen szükség semmilyen fegyverre. A Mehdi (béke vele) időszakában eltűnik majd minden fegyver, és minden, amivel embert lehet ölni. Az embert szeretni kell, nem megölni. Rémisztő dolog olyasmit készíteni, gyártani, ami kioltja az ember életét. Ezek mind el fognak tűnni, Allah engedelmével.
2015. Március 17
1459
avatar

Adnan Oktar

A Mindenható Allah hírül adja a Tórában, hogy az utolsó időkben ez az egész térség a muszlimok ellenőrzése alá fog kerülni. Allah azt mondja, hogy „hatalmas terület lesz a tiétek a Nílustól az Eufráteszig, beleértve Mekkát, Medinát, a Földközi-tenger térségét és Ciprust.” Élén pedig a Mehdi (béke vele) fog állni, aki Dávid (béke vele) leszármazottja.
2015. Április 19
avatar

Adnan Oktar

A Mehdi (béke vele) elhozza a modernitást, a szépséget, a szeretetet, a barátságot, a testvériséget. Megszabadítja a muszlimokat láncaiktól. A szahabék (a Próféta társai) korának iszlám felfogását hozza el. A világ olyan lesz, mint a Paradicsom. Ha megkísérlik megállítani őt, akkor is így lesz. Allah, „Dzsebbar” („Képes arra, hogy kényszerrel vitesse véghez azt, amit akar”) Nevével valósul majd meg mindez.
2015. Április 15
avatar

Adnan Oktar

Az utolsó időkben Afrika fel fog szabadulni. Afrika egész történelme a szenvedésről szól. Megpróbáltatásuk csakis a Mehdi korszakával ér véget, Allah pedig a túlvilágon jutalommal kárpótolja őket gyötrelmeikért. Ha olyan nép voltak, akik hittek, akkor fájdalmuk és kínszenvedésük nem volt hiábavaló, hanem az Istenhez való tökéletes visszatérés eszköze lesz számukra. A Paradicsom kertjei, terített asztalok várnak rájuk… És mindenek felett Allah elégedettsége.
2015. Január 23
avatar

Adnan Oktar

Egy muszlim nem gyilkol muszlimot. A gyilkos teszi ezt meg. Gyilkosságra uszítani, eszközévé válni, ez mind emberölésnek számít. Nehogy! Az IÁ muszlim közösség. Hibáik vannak, téves lépéseik, de muszlim fiatalokból áll. Lebombázni, megölni őket, akárki teszi is, gyilkosságnak számít. Allah pedig azt mondja, ezért „örökkévaló pokol” jár.
2015. Március 15
avatar

Adnan Oktar

Az IÁ egy olyan közösség, amely tudásában hiányos, sok hibája van, de mégis csak muszlimok alkotják. Hiányosságaikat, tévedéseiket a Mehdi (béke vele) fogja majd kijavítani.
2015. Február 23
avatar

Adnan Oktar

Mi nem szövetkezünk a koalíciós erőkkel az IÁ ellen. Aki fegyvert fog az IÁ-ra és megöl közülük valakit, az gyilkossá válik. Mi nem fogunk fegyvert muszlimra. Ez tilos. És e tekintetben senki nem hozhat vallásjogi döntést (fatwát) sem. Nem engedjük.
avatar

Adnan Oktar

Egyetlen golyót sem lövünk ki az IÁ-ra. Ez tilos, ez bűn. Mi nem lövünk muszlimra. Rendben, az IÁ-nak vannak hibái, hiányosságai, és bizonyos dolgokat illetően téved. De a Mehdi (béke vele) idejében mindegyikük megváltozik, megjavul majd.
2015. Február 22
avatar

Adnan Oktar

A nőkre nagy hatással van, ha valaki értelmes és hívő. Ezt keresi a nő a férfiban, és ezt keresi a férfi a nőben. Nem a fizikai tulajdonságokon múlik, hogy milyen hatással van valaki a másikra. Vannak nagyon szép nők, de ha nincsen tartásuk, nem tudod szeretni őket. Ha nincs bennük kedvesség, nem tudod szeretni őket. Ha elárulnak, ha önimádók, önzők, nem tudod szeretni őket. Ha nem gondolkodnak szabadon, őszintén, nem tudod szeretni őket.
2015. Május 5.
avatar

Adnan Oktar

A kislányok nagyon jóhiszeműek. Olyanok, mint a virág. Ha egy pillanatra is elhanyagolod őket, rögtön elhervadnak. A kislányokat, bárhol legyenek is, fel kell karolni és védelmezni kell őket.
2015. Április 16
avatar

Adnan Oktar

Az öngyilkosság gyilkosságot jelent. Aki embert öl, egy örökkévalóságon keresztül a pokolban marad, erről egyértelmű ája van a Koránban. Úgy hal meg, hogy nem bánta meg a bűnét, egy ember gyilkosaként, hiszen elveszi az életet, amit Allah adott. Ezen kívül, a gyilkosság folytán elveszíti az erejét. Pedig ha élő, egészséges maradt volna, szépen és ügyesen folytathatta volna tovább a küzdelmét.
2014. Január 7
avatar

Adnan Oktar

HA AZ EMBER NEM FÉLI ALLAHOT, ÓVATLANSÁGBA ESIK, ÉS VESZTESÉG ÉRI AZ ELMÉJÉT, Allah oltalmazzon.
2011. Július 20. A9 TV és Kaçkar TV
avatar

Adnan Oktar

Allah szeretetének eléréséhez mindenképpen szükség van szenvedésre. Szenvedéshez pedig szükség van a sátánra. A sátán pedig általában a képmutatókat és a hitetlenséget használja fel arra, hogy bántson.
2016. Február 10
avatar

Adnan Oktar

Ha nincsen valaminek ellentéte, hogyan nyilvánuljon meg, mi a helyes? Sátán nélkül, alantas én nélkül próbára lehet minket tenni? Felismerhetjük a szépet és a jót? Nem, ez lehetetlen. Elérhetetlen lenne számunkra a magasabb szintű szeretet érzése, vagy a magasabb szintű tudat. Olyanok maradnánk, mint amilyenek gyermekkorunkban voltunk, nem fejlődnénk.
2016. Február 10
avatar

Adnan Oktar

Szükség van olyan emberekre, akik elbeszélgetnek a hittel kapcsolatos dolgokról a katonákkal és lelkileg erősítik őket. A Vallásügyi Minisztériumnak ezt a feladatot is ki kellene tűznie maga elé. Olyan értékes beszélgetésekre lenne szükség, amelyek javítanak a kedélyállapotukon, az élethez kötik őket, megszerettetik velük az életet. Olyanokra, amelyek által megszeretik Allahot, megszeretik a túlvilágot, megszeretik a Koránt. Feltétlenül el kell vonni a figyelmüket az öngyilkosság gondolatától.
2012. December 2
avatar

Adnan Oktar

Az embernek tilos megölnie magát, ez gyilkosság. Az illető gyilkosként lép Allah Színe elé, anélkül, hogy meg tudta volna bánni, amit tett. Ezt nem szabad.
2014. Január 7
avatar

Adnan Oktar

A közöny rendkívül veszélyes dolog. Ez az, amivel a legtöbbször meg kell küzdenie egy muszlimnak. Például, az illető a sejt felépítését vizsgálja, és eláll tőle a lélegzete. Azonban valahol a tudata mélyéről jön egy hatalmas közöny hullám, és folyton elnyeli, megsemmisíti az érkező információt.
2013. November 23
avatar

Adnan Oktar

Allah azt akarja, hogy őszintén szeressük Őt. A valódi szeretet, szerelem eléréséhez pedig szenvedésre és a sátán jelenlétére van szükség.
2016. Február 10
avatar

Adnan Oktar

A hívők akkor is boldogok, ha Allah csak kevés lehetőséget ad nekik. Ha csupán kevés szép dolog veszi körül őket, az számukra már nagyon szép. Például, ha a muszlim embernek van egy kis terített asztala, azzal ő már boldog. De a hitetlenek nem ilyenek, akármilyen pompásan díszített, nagy asztaluk van is, jobbat akarnak. A hívő ember tud hálát adni, hálás az állapotáért, a helyzetéért.
2014. December 30
avatar

Adnan Oktar

Prófétánk (béke legyen vele) a Koránból tudta meg, mik azok a dolgok, amik tilosak. Nem létezik megengedett és tiltott dolog a Koránon kívül. Hz. Aishától megkérdezték: „Mi volt Allah Küldöttének (béke vele) a tanítása (szunnája)?” Ő pedig azt felelte: „A Korán”. Ne akadékoskodjatok hát! A Koránon kívül nincsen tilos és megengedett.
2015. Április 19
avatar

Adnan Oktar

Az embernek nem olyan könnyű őszinteségre szert tennie. Az ember szenved, megfárad, sőt olykor el is keseredik. Te el vagy kényeztetve. A hasznodra oda tudsz figyelni, és arra, amire akarsz. Úgy véded az érdekeidet, akár egy csecsemőt. Hol van itt az őszinteség?
2015. Április 24
OSSZA MEG
Facebook
X
WhatsApp
Telegram
QR Code
QR Code
A Mehdi (béke vele) elhozza a modernitást, a szépséget, a szeretetet, a barátságot, a testvériséget. Megszabadítja a muszlimokat láncaiktól. A szahabék (a Próféta társai) korának iszlám felfogását hozza el. A világ olyan lesz, mint a Paradicsom. Ha megkísérlik megállítani őt, akkor is így lesz. Allah, „Dzsebbar” („Képes arra, hogy kényszerrel vitesse véghez azt, amit akar”) Nevével valósul majd meg mindez. Idézetek
A Mindenható Allah hírül adja a Tórában, hogy az utolsó időkben ez az egész térség a muszlimok ellenőrzése alá fog kerülni. Allah azt mondja, hogy „hatalmas terület lesz a tiétek a Nílustól az Eufráteszig, beleértve Mekkát, Medinát, a Földközi-tenger térségét és Ciprust.” Élén pedig a Mehdi (béke vele) fog állni, aki Dávid (béke vele) leszármazottja. Idézetek
Az IÁ egy olyan közösség, amely tudásában hiányos, sok hibája van, de mégis csak muszlimok alkotják. Hiányosságaikat, tévedéseiket a Mehdi (béke vele) fogja majd kijavítani. Idézetek
Az emberek azt mondják: „Nem kell ide túlvilág, nem kell ide a Mehdi irányítása, nem kell az iszlám egysége. Merüljünk el ennek a világnak a dolgaiban. Foglalkozzunk a csekkekkel, a számlákkal. Kereskedjünk kocsikkal.” Ez itt nem a szórakozás helye. Akkor Allah persze, hogy pokollá változtatja a világot. A Magasztos Allahnak célja van; a világ nem hiába teremtetett. Allah, világuralkodóvá akarja tenni az iszlámot, el akarja hozni a Mehdit, le akarja küldeni a földre és meg akarja mutatni az embereknek Jézust, aztán, egy idő múlva el akarja hozni az ítéletnapot, a világ végét, és meg akarja mutatni az embereknek a túlvilágot. Idézetek
Mózes vallásának forrásai szerint, a Mehdi természetét tekintve leginkább Mózeshez (béke vele), humorosságát tekintve pedig leginkább Salamonhoz (béke vele) fog hasonlítani. Idézetek
Kevés idő maradt hátra az Ítélet Napjáig. Úgy tűnik, muszáj, hogy Jézus (béke vele) és a Mehdi (béke vele) ismerje a „hurúf al-muqatta’at”, vagyis a Korán önálló, elkülönített betűinek jelentését, Allah engedelmével. Ugyanis jelenleg nincs más, akinek használnia kellene, már csak ők maradtak. Idézetek
A Mehdi korszakában egyre másra tűnnek fel a hamis messiások (mehdik, megváltók) és a hamis Jézusok. A legfontosabb jele annak, hogy hamis messiásokkal állunk szemben az, hogy az illetők nyilvánosan kiállnak azért, hogy ők az igazi megváltók. Idézetek
Jézus Krisztus titokban fog munkálkodni. A Mehdi (béke vele) ennél nyíltabban lép fel, mivel azonban Allah, a Mehdit 70 lepel mögé rejti el, az emberek az utolsó pillanatig nem lesznek képesek felismerni őt. Idézetek
Amikor a Mehdi feltűnik, nem lesz kamat, hiszen a kamat tiltott dolog. Egyetlen iszlám ország sem képes megszüntetni a kamatot, de amikor eljön a Mehdi (béke vele), akkor a kamat eltűnik. Ez azért van, mert a Mehdi (béke vele) nem enged a Koránból. Azt teszi, amit a Korán parancsol. Idézetek
Jelen pillanatban az Iszlám Államot megállítani nem lehet. Az IÁ-ra imám Mehdi (béke vele) a megoldás, és Jézus Krisztus. Senki más nem állíthatja meg őket. Figyeljétek csak meg, és látni fogjátok: 2015-ben, 2016-ban, 2017-ben ömleni fog a vér. Egészen 2019-ig. Idézetek
A világon – nem csak az iszlám világban, hanem mindenütt – egyre fokozódik a rémület és a szenvedés egészen addig, amíg a Mehdi nyilvánosan meg nem jelenik. A rettegés, a megpróbáltatás 2016-ban, 2017-ben felfoghatatlan méreteket ölt, 2018-ban pedig egyenesen pokoli lesz a helyzet. 2019, 2021, 2023, ezek a megváltás évei. Idézetek
A Mehdi korszakában a nők szabadabbak lesznek, mint valaha, és sehol nem fogják inzultálni őket. Idézetek
Az utolsó időkben Afrika fel fog szabadulni. Afrika egész történelme a szenvedésről szól. Megpróbáltatásuk csakis a Mehdi korszakával ér véget, Allah pedig a túlvilágon jutalommal kárpótolja őket gyötrelmeikért. Ha olyan nép voltak, akik hittek, akkor fájdalmuk és kínszenvedésük nem volt hiábavaló, hanem az Istenhez való tökéletes visszatérés eszköze lesz számukra. A Paradicsom kertjei, terített asztalok várnak rájuk… És mindenek felett Allah elégedettsége. Idézetek
Egy muszlim nem gyilkol muszlimot. A gyilkos teszi ezt meg. Gyilkosságra uszítani, eszközévé válni, ez mind emberölésnek számít. Nehogy! Az IÁ muszlim közösség. Hibáik vannak, téves lépéseik, de muszlim fiatalokból áll. Lebombázni, megölni őket, akárki teszi is, gyilkosságnak számít. Allah pedig azt mondja, ezért „örökkévaló pokol” jár. Idézetek
Mi nem szövetkezünk a koalíciós erőkkel az IÁ ellen. Aki fegyvert fog az IÁ-ra és megöl közülük valakit, az gyilkossá válik. Mi nem fogunk fegyvert muszlimra. Ez tilos. És e tekintetben senki nem hozhat vallásjogi döntést (fatwát) sem. Nem engedjük. Idézetek
Egyetlen golyót sem lövünk ki az IÁ-ra. Ez tilos, ez bűn. Mi nem lövünk muszlimra. Rendben, az IÁ-nak vannak hibái, hiányosságai, és bizonyos dolgokat illetően téved. De a Mehdi (béke vele) idejében mindegyikük megváltozik, megjavul majd. Idézetek
A nőkre nagy hatással van, ha valaki értelmes és hívő. Ezt keresi a nő a férfiban, és ezt keresi a férfi a nőben. Nem a fizikai tulajdonságokon múlik, hogy milyen hatással van valaki a másikra. Vannak nagyon szép nők, de ha nincsen tartásuk, nem tudod szeretni őket. Ha nincs bennük kedvesség, nem tudod szeretni őket. Ha elárulnak, ha önimádók, önzők, nem tudod szeretni őket. Ha nem gondolkodnak szabadon, őszintén, nem tudod szeretni őket. Idézetek
A kislányok nagyon jóhiszeműek. Olyanok, mint a virág. Ha egy pillanatra is elhanyagolod őket, rögtön elhervadnak. A kislányokat, bárhol legyenek is, fel kell karolni és védelmezni kell őket. Idézetek
Amikor azt mondjuk, megpróbáltatás, az emberek mindig valami rosszra gondolnak. A megpróbáltatás azt jelenti: „valami, ami elér”. Istentől ér minket. Így például, van, hogy jólét, szépség, egészség ér minket. Olykor pedig gondok, bajok, betegség. Mindkettő Allahtól való. Egyik sem csak úgy véletlenül történik. Idézetek
A hívők próbatétele csakugyan nehéz. Ha könnyű lenne a megpróbáltatása, az lealacsonyító lenne egy muszlim számára. Tényleg nagyon fájdalmas az ő helyzete, nem mindennapi a szenvedése. És minél nehezebb a helyzete, annál inkább elfogadott Isten szemében. Idézetek
Allah az ellenőrzése alatt tartja hitbéli érzékenységünket. Ádámtól (béke vele) fogva egészen az ítélet napjáig, melléfogás nélkül, tökéletesen próbára lesznek téve az emberek. Ez alól soha senki nem képezett kivételt. Idézetek
A kozmosz szabad terében, a világűrben nincsen idő. Az idő egy érzet, egyfajta hit, ami az elmében keletkezik azáltal, hogy egyik pillanatot összehasonlítjuk a másikkal. Az elme terméke, egy nézet. Az ember azt hiszi, hogy rajta kívül létezik az idő. Holott, ez úgy működik, hogy történések vannak, amik egy pillanatig léteznek, aztán egy szempillantás alatt végük van. Így működik Allah teremtése. Idézetek
A vagyon az ember elméjében teremtődik meg. Egy muszlim fohászkodik azért, hogy Allah ne oszlassa el az elméje számára létrehozott látványt, ennyi. Nem sajnálja a látványt, amit elméje bocsát rendelkezésére, és nem sajnálja azt sem, ha szertefoszlik. Idézetek
A világ kínlódik, Allah szenvedést teremt a számára. Ez különös, hiszen látszólag nincsen semmi ok arra, hogy ilyen mértékű nélkülözés legyen. A termőföld tökéletesen elegendő, mindenfélét lehet termeszteni rajta. A technológia is rendelkezésre áll, semmi nem hiányzik a földek megműveléséhez. Ám csodálatos módon Allah gazdasági válságot és éhezést teremt. Erre nincsen semmilyen magyarázat. Ezt Allah azért teszi, hogy vegyük észre, ez egy csoda. Ugyanis az emberek elfelejtik az Istent. Ha megemlékeznének Róla, akkor mindenki bővelkedne a jólétben. Idézetek
Vallás nélkül az ember megtébolyodik, az élet ijesztővé válik. Idézetek

Alıntı Görseli Oluştur

Kontur