Adnan Oktar 2016. Május 15

Az utolsó időkben mindenféle jellemtelen ember ártani akar a muszlimoknak. A Mehdi időszakában, a Mehdi környezete, néhány fiatal szembeszáll velük. Ezt a hősi küzdelmet hívjuk a Mehdi korszakának, mely 40 esztendeig fog tartani.

A Mehdi (béke vele) könnyebbé teszi a vallást. Mit jelent ezt? Azt jelenti, hogy eltörli azokat a tiltásokat, amik nincsenek benne a Koránban. Például a zene tilos? Nem. Nincsen a Koránban erre vonatkozó ája. Akik azt állítják, hogy a zene tilos, azoknak a Mehdi el fogja mondani, hogy a zene megengedett.

Mózes vallásának forrásai szerint, a Mehdi természetét tekintve leginkább Mózeshez (béke vele), humorosságát tekintve pedig leginkább Salamonhoz (béke vele) fog hasonlítani.

Az emberek azt mondják: „Nem kell ide túlvilág, nem kell ide a Mehdi irányítása, nem kell az iszlám egysége. Merüljünk el ennek a világnak a dolgaiban. Foglalkozzunk a csekkekkel, a számlákkal. Kereskedjünk kocsikkal.” Ez itt nem a szórakozás helye. Akkor Allah persze, hogy pokollá változtatja a világot. A Magasztos Allahnak célja van; a világ nem hiába teremtetett. Allah, világuralkodóvá akarja tenni az iszlámot, el akarja hozni a Mehdit, le akarja küldeni a földre és meg akarja mutatni az embereknek Jézust, aztán, egy idő múlva el akarja hozni az ítéletnapot, a világ végét, és meg akarja mutatni az embereknek a túlvilágot.

A Mehdi (béke vele) elhozza a modernitást, a szépséget, a szeretetet, a barátságot, a testvériséget. Megszabadítja a muszlimokat láncaiktól. A szahabék (a Próféta társai) korának iszlám felfogását hozza el. A világ olyan lesz, mint a Paradicsom. Ha megkísérlik megállítani őt, akkor is így lesz. Allah, „Dzsebbar” („Képes arra, hogy kényszerrel vitesse véghez azt, amit akar”) Nevével valósul majd meg mindez.

2081 után a világot kegyetlen emberek kezdik ellepni, akik még elvetemültebbek lesznek, mint a Fáraó, vagy a daddzsal. Ha Fáraó látná őket, megdöbbenne a kegyetlenségükön. Ha a daddzsal látná őket, megdöbbenne. Ha Nimród látná őket, megdöbbenne. Mindegyikük olyan lesz, mint egy Nimród, mint egy daddzsal. A világ egyenesen pokoli, élhetetlen hellyé változik.

Mózes (béke legyen vele) idejében a képmutatók a Fáraó mellett, az ő kultúrájában keresték a dicsőséget és a megbecsülést. Számukra az egyiptomi feliratok, az egyiptomi szobrok, mind egy-egy védjegyet képviseltek. Nagyon fontosnak tartották, hogy egyiptomi hieroglifákat helyezzenek el otthonaikban a falon, egyiptomi viseletet hordjanak, egyiptomi nyelven beszéljenek.

Mózes (béke vele) átadta az iszlám üzenetét a Fáraónak, Ábrahám (béke vele) pedig Nimródnak. Egy muszlimnak mindenkivel beszélnie, találkoznia kell, akár kommunista, akár hitetlen az illető, mindenki számára hirdetni kell.

Az Iszlám Állam világnézetét a Mehdi fogja felszámolni, mégpedig a Koránnal.

A Koránban nincsen erőszak, a Koránban önvédelem van. Ha egy zsarnok megtámad minket, védekezünk. A Koránban nincsen szó elnyomásról. Ha rád támad egy társító, egy hitetlen, akkor megvéded magad. Az ája egyértelmű: „Nincs kényszer a vallásban.” (Korán, 2:256) „Nektek a ti vallásotok és nekem az én vallásom.” (Korán, 109:6) Hol van itt a kényszer?

A dzsihád azt jelenti „erőfeszítést tenni”, igyekezni valamin. Egyesek a dzsihádot úgy értelmezik, hogy kaszabolni, gyilkolni kell. Hát nem helyesebb, ha valakit – ahelyett, hogy összekaszabolod – szép szóval meggyőzöl? Ha megölöd az embert, többé nem lesz muszlim! Akkor válik hívővé, ha tanítod, beszélgetsz vele.

Az erőszak terrort szül, rettegésben tart és a hitetlen zsarnokok malmára hajtja a vizet. Ahol erőszak van, ott burjánzik a hitetlenség. A vallás békés közegben virágzik, a szeretet légkörében, az irgalom légkörében.

Az iszlám tanítással, bölcsességgel lesz uralkodó. Se a politika nem képes azzá tenni, sem az, ha iskolákat nyitunk, sem semmi más. Szép sorjában be kell mutatni az embereknek a hit igazságait, bizonyítékait, a Korán csodáit; jó hírként beszélni kell nekik a Mehdi korszakáról; a Mindenható Allahnál kell oltalmat keresni; testvérként, szeretettel, irgalmasan kell viselkedni; kimagaslónak, példaértékűnek kell lenni. Ha ezek megoldódtak, minden rendben lesz, Allah engedelmével.

Egyes muszlimok évente egyszer hatalmas küzdelmet vívnak a keresztények karácsonyi ünnepével szemben. Ahelyett, hogy aznap hősködnek, inkább tanítsák az iszlámot az év minden napján, beszéljenek a Korán csodáiról.

A politika önmagában nagyon kegyetlen. Nem könnyű vele. Ezért azok, akik szeretnék az iszlámot terjeszteni, beszéljenek a hit igazságairól, bizonyítékairól, beszéljenek a Korán csodáiról, szilárdítsák meg a hitet másokban és erősítsék önmagukban, és legyenek mindig egyre elszántabbak, elkötelezettebbek. Máskülönben erőtlenek lesznek ilyen dolgokkal szemben, mint a politika.

Meglehet, hogy az ember nem vallásos, de nem is könyörtelen zsarnok, nem kegyetlenkedik. Számára a Pokol másmilyen lesz. Lapos, eseménytelen életet él majd benne, ami a paradicsomi élettel összehasonlítva szenvedés, hiszen monoton és értelmetlen. Ez a Pokol egyik foka. Akik ott vannak, unatkoznak, tétlenek. Levertek, mert hiányzik az életükből a szeretet, a társaság. Rosszkedvűek, amikor az Édenkert szépségével hasonlítják össze saját helyzetüket. Allah ezzel az állapottal bünteti őket.

Allah, a Koránban azért beszéli el, milyen büntetések vannak a Pokolban, hogy megfélemlítse azokat, akik lázadnak Ellene.

Ha az ember szenvedést okozott valakinek, a Pokolban Allah őneki fog szenvedést okozni. Láncra vert valakit? Egy muszlimot? Allah a Pokolban őt fogja láncra verni, méghozzá örökké. Aki nem vallásos, de nem is kegyetlen, annak más lesz a Pokol. Allah, azoknak a hitetleneknek, akik nem bántottak senkit, szürke, unalmas életet teremt a Pokolban. Aki ezen a világon bántotta az embereket, azt Allah is bántani fogja, akik láncra vertek másokat, azokat Allah is láncra veri, örökkön örökké.

Ha az ember nem szereti Allahot, akkor nem mindegy, hogy a Paradicsomban van vagy sem? A hívő azért leli örömét az Édenkertben, mert szereti Allahot.

Allah azt tartja lényegesnek, hogy Őt szeressük. Az Ő célja nem az, hogy az Édenkertben az ételekben, italokban leljük tetszésünket. Számára az a legfontosabb, hogy Őt Magát imádjuk. A Paradicsom kertjeinek szépségei, a finom nedűk az Ő megnyilvánulásai, és Ő azt szeretné, ha eszerint viszonyulnánk hozzájuk. Nem engedi, hogy az áldásait csupán önmagukért szeressük. Amúgy sem lelnénk örömünket ebben.

Az Édenkertben nincsen türelem, nincsen bátorság, nincs is szükség bátorságra. Ott nem tudsz türelmes, bátor vagy elszánt lenni. Nincsen alázatos alávetettség. Nincsen tisztogatás, nincsen hűség. Csak szórakozás van, az Édenkert a kikapcsolódás helye. A hálaadás, mint istenszolgálat, természetesen létezik, hisz örömmel tölt el, amikor látod Allah megnyilvánulását.

A türelmet nem szabad a puszta elviselés szintjére alacsonyítani, különben nyomasztóvá válik. A türelem azt jelenti, hogy az ember aláveti magát Allah akaratának, és kiegyensúlyozott lelkiállapotban azt mondja: „ha Allah teremti, akkor jó van abban”. Nem szorong, nem gyötri magát, csak vár. Ha nem ekképpen tesz, akkor már csak elviseli a helyzetet, ami nehéz, Allah óvjon tőle.

Prófétánk (blv) megtiltotta, hogy gyászoljunk, ha valaki meghal. Nem szabad kibújni az Allahnak való engedelmesség alól és nem elfogadni azt, amit Allah tesz.

A muszlim bátor, nem illik hozzá, hogy magábaforduló, félénk legyen. Ami a sorsban van, az fog vele történni. Semmi sem változik attól, ha menekül a sorsa elől.

A jelenleg ismert, tipikus iszlám felfogásban az igénytelenséget helyezik előtérbe, mivel a színvonalasságot nem sikerül megvalósítaniuk. Egyfajta „egy falat étel meg egy köntös” életfilozófiát tesznek meg követendőnek.