Adnan Oktar 2014. December 30

Az iszlám tanítással, bölcsességgel lesz uralkodó. Se a politika nem képes azzá tenni, sem az, ha iskolákat nyitunk, sem semmi más. Szép sorjában be kell mutatni az embereknek a hit igazságait, bizonyítékait, a Korán csodáit; jó hírként beszélni kell nekik a Mehdi korszakáról; a Mindenható Allahnál kell oltalmat keresni; testvérként, szeretettel, irgalmasan kell viselkedni; kimagaslónak, példaértékűnek kell lenni. Ha ezek megoldódtak, minden rendben lesz, Allah engedelmével.

A politika önmagában nagyon kegyetlen. Nem könnyű vele. Ezért azok, akik szeretnék az iszlámot terjeszteni, beszéljenek a hit igazságairól, bizonyítékairól, beszéljenek a Korán csodáiról, szilárdítsák meg a hitet másokban és erősítsék önmagukban, és legyenek mindig egyre elszántabbak, elkötelezettebbek. Máskülönben erőtlenek lesznek ilyen dolgokkal szemben, mint a politika.

Az utolsó időkben mindenféle jellemtelen ember ártani akar a muszlimoknak. A Mehdi időszakában, a Mehdi környezete, néhány fiatal szembeszáll velük. Ezt a hősi küzdelmet hívjuk a Mehdi korszakának, mely 40 esztendeig fog tartani.

A Mehditől (béke vele) való félelem volt az oka annak, hogy a történelem során az uralkodók eszeveszett gyilkolásba fogtak. Például a Fáraó megölette a fiúgyermekeket, mert annak bekövetkezésétől rettegett, hogy közülük kerül ki a Tórában leírt Mosiah, azaz Messiás és világuralomra tesz szert. Napjainkban pedig azért rombolják le Szíriát, Irakot, mert attól tartanak, hogy onnét fog felbukkanni a Mehdi (béke vele).

Az Iszlám Állam világnézetét a Mehdi fogja felszámolni, mégpedig a Koránnal.

A Koránban nincsen erőszak, a Koránban önvédelem van. Ha egy zsarnok megtámad minket, védekezünk. A Koránban nincsen szó elnyomásról. Ha rád támad egy társító, egy hitetlen, akkor megvéded magad. Az ája egyértelmű: „Nincs kényszer a vallásban.” (Korán, 2:256) „Nektek a ti vallásotok és nekem az én vallásom.” (Korán, 109:6) Hol van itt a kényszer?

A dzsihád azt jelenti „erőfeszítést tenni”, igyekezni valamin. Egyesek a dzsihádot úgy értelmezik, hogy kaszabolni, gyilkolni kell. Hát nem helyesebb, ha valakit – ahelyett, hogy összekaszabolod – szép szóval meggyőzöl? Ha megölöd az embert, többé nem lesz muszlim! Akkor válik hívővé, ha tanítod, beszélgetsz vele.

Az erőszak terrort szül, rettegésben tart és a hitetlen zsarnokok malmára hajtja a vizet. Ahol erőszak van, ott burjánzik a hitetlenség. A vallás békés közegben virágzik, a szeretet légkörében, az irgalom légkörében.

Meglehet, hogy az ember nem vallásos, de nem is könyörtelen zsarnok, nem kegyetlenkedik. Számára a Pokol másmilyen lesz. Lapos, eseménytelen életet él majd benne, ami a paradicsomi élettel összehasonlítva szenvedés, hiszen monoton és értelmetlen. Ez a Pokol egyik foka. Akik ott vannak, unatkoznak, tétlenek. Levertek, mert hiányzik az életükből a szeretet, a társaság. Rosszkedvűek, amikor az Édenkert szépségével hasonlítják össze saját helyzetüket. Allah ezzel az állapottal bünteti őket.

Allah, a Koránban azért beszéli el, milyen büntetések vannak a Pokolban, hogy megfélemlítse azokat, akik lázadnak Ellene.

Ha az ember szenvedést okozott valakinek, a Pokolban Allah őneki fog szenvedést okozni. Láncra vert valakit? Egy muszlimot? Allah a Pokolban őt fogja láncra verni, méghozzá örökké. Aki nem vallásos, de nem is kegyetlen, annak más lesz a Pokol. Allah, azoknak a hitetleneknek, akik nem bántottak senkit, szürke, unalmas életet teremt a Pokolban. Aki ezen a világon bántotta az embereket, azt Allah is bántani fogja, akik láncra vertek másokat, azokat Allah is láncra veri, örökkön örökké.

Ha az ember nem szereti Allahot, akkor nem mindegy, hogy a Paradicsomban van vagy sem? A hívő azért leli örömét az Édenkertben, mert szereti Allahot.

Allah azt tartja lényegesnek, hogy Őt szeressük. Az Ő célja nem az, hogy az Édenkertben az ételekben, italokban leljük tetszésünket. Számára az a legfontosabb, hogy Őt Magát imádjuk. A Paradicsom kertjeinek szépségei, a finom nedűk az Ő megnyilvánulásai, és Ő azt szeretné, ha eszerint viszonyulnánk hozzájuk. Nem engedi, hogy az áldásait csupán önmagukért szeressük. Amúgy sem lelnénk örömünket ebben.

Az Édenkertben nincsen türelem, nincsen bátorság, nincs is szükség bátorságra. Ott nem tudsz türelmes, bátor vagy elszánt lenni. Nincsen alázatos alávetettség. Nincsen tisztogatás, nincsen hűség. Csak szórakozás van, az Édenkert a kikapcsolódás helye. A hálaadás, mint istenszolgálat, természetesen létezik, hisz örömmel tölt el, amikor látod Allah megnyilvánulását.

A türelmet nem szabad a puszta elviselés szintjére alacsonyítani, különben nyomasztóvá válik. A türelem azt jelenti, hogy az ember aláveti magát Allah akaratának, és kiegyensúlyozott lelkiállapotban azt mondja: „ha Allah teremti, akkor jó van abban”. Nem szorong, nem gyötri magát, csak vár. Ha nem ekképpen tesz, akkor már csak elviseli a helyzetet, ami nehéz, Allah óvjon tőle.

Prófétánk (blv) megtiltotta, hogy gyászoljunk, ha valaki meghal. Nem szabad kibújni az Allahnak való engedelmesség alól és nem elfogadni azt, amit Allah tesz.

A muszlim bátor, nem illik hozzá, hogy magábaforduló, félénk legyen. Ami a sorsban van, az fog vele történni. Semmi sem változik attól, ha menekül a sorsa elől.

A jelenleg ismert, tipikus iszlám felfogásban az igénytelenséget helyezik előtérbe, mivel a színvonalasságot nem sikerül megvalósítaniuk. Egyfajta „egy falat étel meg egy köntös” életfilozófiát tesznek meg követendőnek.

Nagyon fontos, hogy megalakuljon egy a művészetekért és színvonalért felelős minisztérium. Ha nem tükröződik művészet, minőség egy készítményben, egy termékben, annak nincsen értéke. A művészetnek szüksége van ösztönzésre, és a színvonal erősítésére is szükség van.

A Mehdi (béke vele) könnyebbé teszi a vallást. Mit jelent ezt? Azt jelenti, hogy eltörli azokat a tiltásokat, amik nincsenek benne a Koránban. Például a zene tilos? Nem. Nincsen a Koránban erre vonatkozó ája. Akik azt állítják, hogy a zene tilos, azoknak a Mehdi el fogja mondani, hogy a zene megengedett.

A zene közvetlenül Istentől való. Egyáltalán zenének lehet nevezni? Nem. Hanghullám az. A hullám eléri a fülünket, de a fül maga nem hall, a fül süket. Csak továbbító szerepe van. Elektromosságként továbbítja a hullámot, amit aztán az agy zeneként érzékel és hallgat. Egyébként nincs itt zene, egyáltalán nincsen. Nincsen zene ott, ahol zenélnek. Nagyon meglepő, de rajtunk kívül nincs is zene.

A zene a lélek tápláléka. Ahogyan például itt mi beszélgetünk, hasznos információk hangzanak el, az az elme tápláléka. A zene viszont a léleké. A szép külsejű emberek látványa is táplálja a lelket, és a szép dolgok ugyanúgy. A lélek táplálkozik ezekből.

Aki gúnyolódik egy hívő emberen, mert az tanít, az azért gúnyolódik, mert igazából rendkívüli hatással van rá az illető. Egyébként minek is foglalkozna vele? Mert ha nincsen rá hatással, akkor egyáltalán nem törődik vele, elfordul, elmegy, intézi a saját dolgait. A gúnyolódással voltaképpen saját magát akarja megnyugtatni, hiszen a lelkiismerete hangja máris nyomasztani kezdte. A gúnyolódás az elfojtás egy tipikus módja, amivel a hitetlenek a nyomasztó érzéstől akarnak megszabadulni.

Ha mondjuk háromszoros a jutalmad azért, mert tanítod az embereket, akkor ez harmincszorosára nő, ha úgy teszed, hogy közben kicsúfolnak. Ha nagyon kegyetlenek veled a gúnyolódók, akkor háromszázszoros a jutalmad. Ha még sokkal rosszabb a helyzet, akkor háromezerszeres jutalom illet. Nos, mi a célod? Nem az, hogy szolgálatot végezz? Szolgálatot teremt számodra az Isten.

Azt mondják: „Mester, tanítjuk az embereket, azok pedig kigúnyolnak minket.” Ki teszi lehetővé a gúnyolódást? Allah. Allah a tanítást és a gúnyolódást egyazon pillanatban teremti meg. Ez egy bizalmas felajánlás az Ő részéről, hogy növelje általa a tanítás, az istenszolgálat értékét. Ez a hitetlenségnek kárára van, a hívőknek pedig hasznukra van. A hívő számára felajánlás, a hitetlen számára szerencsétlenség. Amíg te nem foglalkozol a gúnyolódással, addig folyamatosan gyarapszik a jutalmad.