Adnan Oktar 2013. Szeptember 12

Allah, a Koránban azért beszéli el, milyen büntetések vannak a Pokolban, hogy megfélemlítse azokat, akik lázadnak Ellene.

Meglehet, hogy az ember nem vallásos, de nem is könyörtelen zsarnok, nem kegyetlenkedik. Számára a Pokol másmilyen lesz. Lapos, eseménytelen életet él majd benne, ami a paradicsomi élettel összehasonlítva szenvedés, hiszen monoton és értelmetlen. Ez a Pokol egyik foka. Akik ott vannak, unatkoznak, tétlenek. Levertek, mert hiányzik az életükből a szeretet, a társaság. Rosszkedvűek, amikor az Édenkert szépségével hasonlítják össze saját helyzetüket. Allah ezzel az állapottal bünteti őket.

Ez a világ nem valóság, a túlvilág a valóság. Mivel ez a hely a próbatételek helye, a Pokolnak és a Paradicsomnak a jegyeit is magán viseli. A hívő emberek használják az eszüket, és elengedik a Pokol tulajdonságait, így megtisztulnak tőlük. S mivel a Paradicsom tulajdonságait helyezik előtérbe az életükben, tökéletes emberi lényekként mutatkoznak meg.

Létezik egy kitalált hadísz, miszerint: „Ez a világ a muszlim számára pokol.” Már miért volna pokol? A hit fényével ez a világ olyanná válik, mint a Paradicsom.

Ez a világ nem a sírás, hanem a nevetés helye. Ez a világ nem a Pokol, hanem a Paradicsom helye. Mi azt akarjuk, hogy ez a világ is olyan legyen, mint a Paradicsom, és a túlvilág is. Aki ezen a világon a Poklot akarja, az a túlvilágon is a Pokolban ragad.

Nem létezik olyan, hogy reinkarnáció. Az ember csakis a túlvilágon támad föl, és vagy a Paradicsomba, vagy a Pokolba jut. Ezen kívül nincsen más, nincsen visszatérés ebbe a világba.

A Pokol láttán jobban tudatára ébredünk, milyen értékes is az Édenkert. Ugyanígy, a képmutatók láttán, akik olyanok, mint a Pokol népe, jobban megértjük, milyen értékesek a muszlimok és a hit. Ők az összehasonlítási alap.

Egy muszlim nem gyilkol muszlimot. A gyilkos teszi ezt meg. Gyilkosságra uszítani, eszközévé válni, ez mind emberölésnek számít. Nehogy! Az IÁ muszlim közösség. Hibáik vannak, téves lépéseik, de muszlim fiatalokból áll. Lebombázni, megölni őket, akárki teszi is, gyilkosságnak számít. Allah pedig azt mondja, ezért „örökkévaló pokol” jár.

Az öngyilkosság gyilkosságot jelent. Aki embert öl, egy örökkévalóságon keresztül a pokolban marad, erről egyértelmű ája van a Koránban. Úgy hal meg, hogy nem bánta meg a bűnét, egy ember gyilkosaként, hiszen elveszi az életet, amit Allah adott. Ezen kívül, a gyilkosság folytán elveszíti az erejét. Pedig ha élő, egészséges maradt volna, szépen és ügyesen folytathatta volna tovább a küzdelmét.

A képmutató egyáltalán nem vonatkoztatja magára a Korán figyelmeztetéseit. Meg van győződve arról, hogy vele minden rendben van. Bár egyáltalán nem őszinte, nem erkölcsös, szentül hiszi, hogy a túlvilágon neki nagyon jó lesz majd. Pedig Allah tudtunkra adja, hogy a túlvilágon a képmutatók lesznek a Pokol legalján.

Allah, Gaffar (Elnéző) és Rahím (Irgalmas). Egy hívő ember, egy olyan ember, aki fél Allahtól, nem kerülhet a Pokolra. Aki féli Allahot, az amúgy is megteszi azt, amit a vallás megkíván. Nincsen második lehetőség. Őket hívőknek teremtette az Isten.

Ha az ember a hívők népéhez tartozik, akkor – Allah engedelmével – ne féljen. Allah, nem égeti meg a hívőket, nem égeti meg azt, aki eljutott oda, hogy feltegye magának a kérdést: „Én létezem, ki teremtett engem?”, és aki képes az istenfélelemre. Csak ennyit árulok el, ebből érteniük kell. Milyen teremtményekből áll a Pokol népe? Azt nem képesek felfogni. A Pokol népe halott.

Ha az ember nem szereti Allahot, akkor nem mindegy, hogy a Paradicsomban van vagy sem? A hívő azért leli örömét az Édenkertben, mert szereti Allahot.

Allah azt tartja lényegesnek, hogy Őt szeressük. Az Ő célja nem az, hogy az Édenkertben az ételekben, italokban leljük tetszésünket. Számára az a legfontosabb, hogy Őt Magát imádjuk. A Paradicsom kertjeinek szépségei, a finom nedűk az Ő megnyilvánulásai, és Ő azt szeretné, ha eszerint viszonyulnánk hozzájuk. Nem engedi, hogy az áldásait csupán önmagukért szeressük. Amúgy sem lelnénk örömünket ebben.

Az Édenkertben nincsen türelem, nincsen bátorság, nincs is szükség bátorságra. Ott nem tudsz türelmes, bátor vagy elszánt lenni. Nincsen alázatos alávetettség. Nincsen tisztogatás, nincsen hűség. Csak szórakozás van, az Édenkert a kikapcsolódás helye. A hálaadás, mint istenszolgálat, természetesen létezik, hisz örömmel tölt el, amikor látod Allah megnyilvánulását.

A türelmet nem szabad a puszta elviselés szintjére alacsonyítani, különben nyomasztóvá válik. A türelem azt jelenti, hogy az ember aláveti magát Allah akaratának, és kiegyensúlyozott lelkiállapotban azt mondja: „ha Allah teremti, akkor jó van abban”. Nem szorong, nem gyötri magát, csak vár. Ha nem ekképpen tesz, akkor már csak elviseli a helyzetet, ami nehéz, Allah óvjon tőle.

Prófétánk (blv) megtiltotta, hogy gyászoljunk, ha valaki meghal. Nem szabad kibújni az Allahnak való engedelmesség alól és nem elfogadni azt, amit Allah tesz.

A muszlim bátor, nem illik hozzá, hogy magábaforduló, félénk legyen. Ami a sorsban van, az fog vele történni. Semmi sem változik attól, ha menekül a sorsa elől.

A jelenleg ismert, tipikus iszlám felfogásban az igénytelenséget helyezik előtérbe, mivel a színvonalasságot nem sikerül megvalósítaniuk. Egyfajta „egy falat étel meg egy köntös” életfilozófiát tesznek meg követendőnek.

Nagyon fontos, hogy megalakuljon egy a művészetekért és színvonalért felelős minisztérium. Ha nem tükröződik művészet, minőség egy készítményben, egy termékben, annak nincsen értéke. A művészetnek szüksége van ösztönzésre, és a színvonal erősítésére is szükség van.

A Mehdi (béke vele) könnyebbé teszi a vallást. Mit jelent ezt? Azt jelenti, hogy eltörli azokat a tiltásokat, amik nincsenek benne a Koránban. Például a zene tilos? Nem. Nincsen a Koránban erre vonatkozó ája. Akik azt állítják, hogy a zene tilos, azoknak a Mehdi el fogja mondani, hogy a zene megengedett.

A zene közvetlenül Istentől való. Egyáltalán zenének lehet nevezni? Nem. Hanghullám az. A hullám eléri a fülünket, de a fül maga nem hall, a fül süket. Csak továbbító szerepe van. Elektromosságként továbbítja a hullámot, amit aztán az agy zeneként érzékel és hallgat. Egyébként nincs itt zene, egyáltalán nincsen. Nincsen zene ott, ahol zenélnek. Nagyon meglepő, de rajtunk kívül nincs is zene.

A zene a lélek tápláléka. Ahogyan például itt mi beszélgetünk, hasznos információk hangzanak el, az az elme tápláléka. A zene viszont a léleké. A szép külsejű emberek látványa is táplálja a lelket, és a szép dolgok ugyanúgy. A lélek táplálkozik ezekből.

Aki gúnyolódik egy hívő emberen, mert az tanít, az azért gúnyolódik, mert igazából rendkívüli hatással van rá az illető. Egyébként minek is foglalkozna vele? Mert ha nincsen rá hatással, akkor egyáltalán nem törődik vele, elfordul, elmegy, intézi a saját dolgait. A gúnyolódással voltaképpen saját magát akarja megnyugtatni, hiszen a lelkiismerete hangja máris nyomasztani kezdte. A gúnyolódás az elfojtás egy tipikus módja, amivel a hitetlenek a nyomasztó érzéstől akarnak megszabadulni.

Ha mondjuk háromszoros a jutalmad azért, mert tanítod az embereket, akkor ez harmincszorosára nő, ha úgy teszed, hogy közben kicsúfolnak. Ha nagyon kegyetlenek veled a gúnyolódók, akkor háromszázszoros a jutalmad. Ha még sokkal rosszabb a helyzet, akkor háromezerszeres jutalom illet. Nos, mi a célod? Nem az, hogy szolgálatot végezz? Szolgálatot teremt számodra az Isten.