logo HARUN YAHYA

Adnan Oktar 2014. Április 3

avatar

Adnan Oktar

Nem lehet úgy fohászkodni, hogy az ember közben tétlenül vár, anélkül, hogy tenne valamit. Azt mondod: „imádkozni fogok”, aztán mész és leülsz. Azt mondod: „Istenem, add, hogy imádkozzam”, aztán ott maradsz, ahol vagy és üldögélsz. Kelj fel, és cselekedetbeli fohásszal imádkozz. A kitartásod és az erőfeszítésed cselekedetbeli fohász.
2014. Április 3
1870
avatar

Adnan Oktar

Ismernünk kell a sátánt, meg kell próbálnunk feltérképezni a képmutatót, a hitetlenséget. Igyekeznünk kell rájönni, hogyan árthatnak ők a muszlimoknak. A Korán 4. Szúra 104. ájájában Allah, mint istenszolgálatot, ezt parancsolta meg a muszlimoknak. Adnan Oktar Diyor > Daha Fazla
2016. Április 23
avatar

Adnan Oktar

A prófétai közlések (hadíszok) szerint, az utolsó időkben a sátán az ember anyja és apja képében jön el, hogy megpróbálja őt eltéríteni Allah útjától. Adnan Oktar Diyor > Daha Fazla
2016. Május 9
avatar

Adnan Oktar

Türelemre gondolkodás által lehet szert tenni. Ez nem megy olyan gyorsan. Nem úgy működik, hogy azt mondom, legyek türelmes. Keresni, kutatni kell, megismerni Allah művészetét, és Allahra hagyatkozni. Erre nem képes minden ember. Hatalmas ajándék, ha valaki a türelmesek közül való. A türelmesek, nos, ők egy külön közösség.
2016. Május 12
avatar

Adnan Oktar

A sátán, az alantas én, a vitatkozó emberek, a vért ontók, a háborúzók, a tolvajok, a baljós kinézetűek, mind mind a próbatétel része. Lehet, hogy azt mondod: „Bárcsak ne lennének ilyenek.” De ilyenek mindig lesznek. Ahol próbatétel van, ott ezek is jelen vannak. Te úgy felelj nekik, hogy használd az eszedet és legyél erős, és akkor le fogod győzni őket.
2016. Április 14
avatar

Adnan Oktar

Ha a felkavaró, csodálatos információkkal szemben az ember figyelme és elismerése lanyha marad, az elméjének, lelkének gyengeségére vall és arra, hogy képtelen az energiáit ezekre a dolgokra összpontosítani. Pedig ez olyasmi, amitől rendes esetben el kellene akadnia a lélegzetének, olyasvalami, amire különösen rá kellene csodálkoznia. Fohászkodni kell azért, hogy legyőzhessük magunkban ezt a gyengeséget.
2016. Május 6
avatar

Adnan Oktar

Ha nem lennének hitetlen, a vallásból csúfot űző, az iszlámmal szembe szegülő emberek, nem létezne számodra próbatétel. Ha nem lennének ilyen emberek, Allah megteremtené őket. Mindig lesznek ilyenek, téged velük hasonlítanak össze, így leszel megbecsült, értékes. Másképpen ez nem megy.
2016. Május 6
avatar

Adnan Oktar

Egy hívő ember nagyon fontosnak tartja a fohászkodást. Allah a fohásza miatt becsüli a hívőt.
2015. Március 10
avatar

Adnan Oktar

Allah fénye az egész világegyetemnek. A fény a lehető legszebb látvány, amit emberi elme befogadhat. Megnyugvást adó gyönyörűség, békesség, amely a hitből fakad.
2014. Augusztus 16
avatar

Adnan Oktar

Allah spirituális értelemben véve hatalmas. Allahnak nincsen szüksége arra, hogy fizikailag hatalmas legyen, hiszen Ő kívül áll a téren és az időn. A tér és az idő számunkra létezik.
2015. Február 9
avatar

Adnan Oktar

Mi mindannyian, Allah szolgái vagyunk, akik a tudatlanság állapotában élünk. Egyedül Allah az, aki Tud (’Álím’). Mi semmit nem tudunk, csupán azt, amire Allah megtanít minket.
2014. Július 6
avatar

Adnan Oktar

Létezik egy kitalált hadísz, miszerint: „Ez a világ a muszlim számára pokol.” Már miért volna pokol? A hit fényével ez a világ olyanná válik, mint a Paradicsom.
2014. Június 18
avatar

Adnan Oktar

Ez a világ nem valóság, a túlvilág a valóság. Mivel ez a hely a próbatételek helye, a Pokolnak és a Paradicsomnak a jegyeit is magán viseli. A hívő emberek használják az eszüket, és elengedik a Pokol tulajdonságait, így megtisztulnak tőlük. S mivel a Paradicsom tulajdonságait helyezik előtérbe az életükben, tökéletes emberi lényekként mutatkoznak meg.
2014. Szeptember 10.
avatar

Adnan Oktar

Ez a világ nem a sírás, hanem a nevetés helye. Ez a világ nem a Pokol, hanem a Paradicsom helye. Mi azt akarjuk, hogy ez a világ is olyan legyen, mint a Paradicsom, és a túlvilág is. Aki ezen a világon a Poklot akarja, az a túlvilágon is a Pokolban ragad.
2014. Július 1
avatar

Adnan Oktar

A hívő a haláláig hű marad Allahhoz. Elfogadja a mártírhalált, elfogadja, hogy veterán legyen, elfogadja a börtönt, elfogadja a menedékjogot. Hálát ad mindazért, ami történik vele, s akkor Allah megnyitja előtte az utat, ahogyan az ember nem is gondolná.
… 2015. Május 2
avatar

Adnan Oktar

A fiatalok azért nőnek fel ilyen lázadónak, mert a darwinizmusra oktatják őket. Darwinista, materialista tanítás után az emberben nem marad szeretet. A szeretetet a vallásos érzület teremti meg.
2016. Február 27. > Tovább
avatar

Adnan Oktar

A modern gondolkodás a modern iszlám felfogás. Szeretet, irgalom, béke, jólét, szépség, udvariasság, jólneveltség, tisztelet, tisztesség, színvonal, a legfejlettebb technológia, virágzó művészet, ezek mind benne vannak az iszlámban. Az iszlám minden világnézetet becsül, minden embert tisztel. Ez milyen jó! A kommunizmus rendszere öl, fenyeget és visszaél a hatalommal, mindenkivel szemben, aki nem a kommunista szemlélet híve.
2014. November 11
avatar

Adnan Oktar

A kommunizmus éltető ereje, ütőere a darwinizmus. Ha ez az ütőér elpattan, akkor a kommunizmusnak vége. Ezért arra kérjük a kormányt, hogy az állami televízió és rádió csatornákon állítsa le a darwinista propagandát, és szüntesse be azt az általános iskolákban, a középiskolákban és az egyetemeken.
2016. Március 21
avatar

Adnan Oktar

A daddzsal (Antikrisztus) rendszere kommunista nézetekkel beoltott muszlimok segítségével akarja felszámolni az iszlám vallást.
2014. November 30.
avatar

Adnan Oktar

A Mehdi szellemi mozgalma az elme csodálatos tevékenysége, mely folyamatosan reményt, lendületet, odaadást, lelkesedést ad a világnak, és véget vet a reménytelen lelkiállapotnak. Ennek eredményét, Isten engedelmével, 10-20 éven belül jobban fogjuk látni.
2014. Április 18
avatar

Adnan Oktar

Mózes vallásának forrásai szerint, a Mehdi természetét tekintve leginkább Mózeshez (béke vele), humorosságát tekintve pedig leginkább Salamonhoz (béke vele) fog hasonlítani.
2016. Március 25
OSSZA MEG
Facebook
X
WhatsApp
Telegram
QR Code
QR Code
Egy muszlimnak odaadóan kell fohászkodnia. De a fohászkodás nem lehet fárasztó. Nézzétek csak meg a Koránban a fohászokat. A próféták imádságai mindig rövidek. "Uram! Gyarapíts a tudásomban!" (Korán, 20:114) Ennyi. Rövid, de tömör. "Uram, ne téríts el engem az igaz, egyenes útról." "Add meg nekem, hogy jótetteket cselekedjem." A fohász nagyon fontos. Mi az, ami akadályt gördít a büntetés elé? A fohász. A muszlim embernek szüksége van a fohászra. Például amikor beszél valamiről, előtte azt mondja: „Uram, add, hogy szépen beszéljek.” Amikor eszik, azt mondja: „Uram, add meg nekem, hogy ízletesnek találjam ezeket az ételeket, add, hogy gyógyulást hozzanak nekem. Add, hogy hálás lehessek értük.” Idézetek

Egy muszlimnak odaadóan kell fohászkodnia. De a fohászkodás nem lehet fárasztó. Nézzétek csak meg a Koránban a fohászokat. A próféták imádságai mindig rövidek. "Uram! Gyarapíts a tudásomban!" (Korán, 20:114) Ennyi. Rövid, de tömör. "Uram, ne téríts el engem az igaz, egyenes útról." "Add meg nekem, hogy jótetteket cselekedjem." A fohász nagyon fontos. Mi az, ami akadályt gördít a büntetés elé? A fohász. A muszlim embernek szüksége van a fohászra. Például amikor beszél valamiről, előtte azt mondja: „Uram, add, hogy szépen beszéljek.” Amikor eszik, azt mondja: „Uram, add meg nekem, hogy ízletesnek találjam ezeket az ételeket, add, hogy gyógyulást hozzanak nekem. Add, hogy hálás lehessek értük.”

A fohász nagy jelentőséggel bír. Ez a legnagyobb dolog, amihez egy muszlim folyamodhat, tudniillik Allah szüntelenül ellenőrzése alatt tartja a dolgokat. Idézetek

A fohász nagy jelentőséggel bír. Ez a legnagyobb dolog, amihez egy muszlim folyamodhat, tudniillik Allah szüntelenül ellenőrzése alatt tartja a dolgokat.

Ha a felkavaró, csodálatos információkkal szemben az ember figyelme és elismerése lanyha marad, az elméjének, lelkének gyengeségére vall és arra, hogy képtelen az energiáit ezekre a dolgokra összpontosítani. Pedig ez olyasmi, amitől rendes esetben el kellene akadnia a lélegzetének, olyasvalami, amire különösen rá kellene csodálkoznia. Fohászkodni kell azért, hogy legyőzhessük magunkban ezt a gyengeséget. Idézetek

Ha a felkavaró, csodálatos információkkal szemben az ember figyelme és elismerése lanyha marad, az elméjének, lelkének gyengeségére vall és arra, hogy képtelen az energiáit ezekre a dolgokra összpontosítani. Pedig ez olyasmi, amitől rendes esetben el kellene akadnia a lélegzetének, olyasvalami, amire különösen rá kellene csodálkoznia. Fohászkodni kell azért, hogy legyőzhessük magunkban ezt a gyengeséget.

Egy hívő ember nagyon fontosnak tartja a fohászkodást. Allah a fohásza miatt becsüli a hívőt. Idézetek

Egy hívő ember nagyon fontosnak tartja a fohászkodást. Allah a fohásza miatt becsüli a hívőt.

Allah adjon jót mindannyiunknak, az egész nemzetünknek. Adjon békességet, testvériséget, összhangot, könnyebbséget, megnyugvást, lelki békét. Oltalmazzon a széthúzástól, ne támasszon ellenségességet testvér és testvér között. Békítse meg Urunk a testvéreket egymással, teremtsen a szívükbe barátságot, testvériséget, szeretetet. Allah oltalmazzon a gőgtől, az önteltségtől, a hivalkodástól, a pozíció és a rang utáni mohó vágyakozástól. Idézetek

Allah adjon jót mindannyiunknak, az egész nemzetünknek. Adjon békességet, testvériséget, összhangot, könnyebbséget, megnyugvást, lelki békét. Oltalmazzon a széthúzástól, ne támasszon ellenségességet testvér és testvér között. Békítse meg Urunk a testvéreket egymással, teremtsen a szívükbe barátságot, testvériséget, szeretetet. Allah oltalmazzon a gőgtől, az önteltségtől, a hivalkodástól, a pozíció és a rang utáni mohó vágyakozástól.

Az emberek többsége nem hisz. Az embert sok minden éri: bajos a környezete, betegségek, gondok, nehézségek gyötrik, depresszió kínozza. Ilyen környezetben EGY MUSZLIMNAK ÉBER FIGYELEMMEL ARRA KELL ÖSSZPONTOSÍTANIA, HOGY NE SZAKÍTSA MEG A KAPCSOLATÁT ALLAHHAL. Minden figyelmét, minden szeretetét szentelje Allahnak. Idézetek

Az emberek többsége nem hisz. Az embert sok minden éri: bajos a környezete, betegségek, gondok, nehézségek gyötrik, depresszió kínozza. Ilyen környezetben EGY MUSZLIMNAK ÉBER FIGYELEMMEL ARRA KELL ÖSSZPONTOSÍTANIA, HOGY NE SZAKÍTSA MEG A KAPCSOLATÁT ALLAHHAL. Minden figyelmét, minden szeretetét szentelje Allahnak.

Az embernek őszintén és mélyen el kell gondolkodnia, és még akkor is, ha a többiek nem így tesznek, összeszedve minden erejét összpontosítania kell, és észre kell vennie a halál nyilvánvaló igazságát. Lehet, hogy a többi ember erre képtelen. Ez azért van, mert Allah az elménkben próbatétel gyanánt ilyennek mutatja az embereket. Lehet, hogy nagy részük halott. Idézetek

Az embernek őszintén és mélyen el kell gondolkodnia, és még akkor is, ha a többiek nem így tesznek, összeszedve minden erejét összpontosítania kell, és észre kell vennie a halál nyilvánvaló igazságát. Lehet, hogy a többi ember erre képtelen. Ez azért van, mert Allah az elménkben próbatétel gyanánt ilyennek mutatja az embereket. Lehet, hogy nagy részük halott.

A Korán nem egy érthetetlen, zavaros Könyv. Nagyon is egyszerű, Allah parancsai pedig nagyon is egyértelműek. Idézetek

A Korán nem egy érthetetlen, zavaros Könyv. Nagyon is egyszerű, Allah parancsai pedig nagyon is egyértelműek.

A türelem a siker záloga. Az emberek hibáznak, amikor nem türelmesek. Allah a Koránban szüntelenül a türelmet magasztalja. A Mehdi tanítványait is a türelem és az elszántság jellemzi. Idézetek

A türelem a siker záloga. Az emberek hibáznak, amikor nem türelmesek. Allah a Koránban szüntelenül a türelmet magasztalja. A Mehdi tanítványait is a türelem és az elszántság jellemzi.

„Legyél türelmes! És a türelmed nem mástól van, csak Allahtól.” (Korán, 16:127) Az ája azt mondja, önmagadtól nem vagy képes a türelemre, Allah az, akinek a segítségével türelmet gyakorolsz. Ha benne van a sorsodban, türelmes vagy, ha Allah megteremti ezt neked, türelmes vagy. Ha nem, akkor nem leszel képes a türelemre. Idézetek

„Legyél türelmes! És a türelmed nem mástól van, csak Allahtól.” (Korán, 16:127) Az ája azt mondja, önmagadtól nem vagy képes a türelemre, Allah az, akinek a segítségével türelmet gyakorolsz. Ha benne van a sorsodban, türelmes vagy, ha Allah megteremti ezt neked, türelmes vagy. Ha nem, akkor nem leszel képes a türelemre.

Nem illik egy muszlimhoz, hogy azt kérdezze: „Miért nem jött még létre az Iszlám egysége, miért szenvedünk még mindig?” Nem illik hozzá, hogy azt kérdezze: „Miért vannak ezek a nehézségek?” Egy hívőnek türelemmel kell lennie. Mert a türelem jutalma az Édenkert, és Allah megelégedése. Ha nem vagy türelmes, vesztettél. Idézetek

Nem illik egy muszlimhoz, hogy azt kérdezze: „Miért nem jött még létre az Iszlám egysége, miért szenvedünk még mindig?” Nem illik hozzá, hogy azt kérdezze: „Miért vannak ezek a nehézségek?” Egy hívőnek türelemmel kell lennie. Mert a türelem jutalma az Édenkert, és Allah megelégedése. Ha nem vagy türelmes, vesztettél.

A szeretet megunhatatlan, a ragaszkodás megunhatatlan, Allah szeretete megunhatatlan. Azonban az emberi lélek hajlamos belefásulni a dolgokba. Ezt hittel, a hite által képes legyőzni a hívő. Például az ember megunja a feleségét, besokall attól, akit szeret, de egy hívő nem, mert a hite átsegíti őt ezen. A hitetlenség állapotában viszont igen hamar betelik a pohár az embereknél. Ilyen helyzetben a hit ereje az, ami segít elnyomni a fásultságot, méghozzá olyan mértékben, amennyire az illető hisz. Idézetek

A szeretet megunhatatlan, a ragaszkodás megunhatatlan, Allah szeretete megunhatatlan. Azonban az emberi lélek hajlamos belefásulni a dolgokba. Ezt hittel, a hite által képes legyőzni a hívő. Például az ember megunja a feleségét, besokall attól, akit szeret, de egy hívő nem, mert a hite átsegíti őt ezen. A hitetlenség állapotában viszont igen hamar betelik a pohár az embereknél. Ilyen helyzetben a hit ereje az, ami segít elnyomni a fásultságot, méghozzá olyan mértékben, amennyire az illető hisz.

Az ember lelke, eredendő természete hajlamos arra, hogy ráunjon a dolgokra, ki milyen mértékben. Azonban a hívő – Allah engedelmével – soha nem fárad bele a szeretetbe, a ragaszkodásba, a szép dolgokba. De elfárad például az üres fecsegéstől, a semmitmondó beszédtől, a monotonitástól. Jólétet keres, mármint megújulást, esztétikumot. Idézetek

Az ember lelke, eredendő természete hajlamos arra, hogy ráunjon a dolgokra, ki milyen mértékben. Azonban a hívő – Allah engedelmével – soha nem fárad bele a szeretetbe, a ragaszkodásba, a szép dolgokba. De elfárad például az üres fecsegéstől, a semmitmondó beszédtől, a monotonitástól. Jólétet keres, mármint megújulást, esztétikumot.

Azt mondják: „Mester, tanítjuk az embereket, azok pedig kigúnyolnak minket.” Ki teszi lehetővé a gúnyolódást? Allah. Allah a tanítást és a gúnyolódást egyazon pillanatban teremti meg. Ez egy bizalmas felajánlás az Ő részéről, hogy növelje általa a tanítás, az istenszolgálat értékét.  Ez a hitetlenségnek kárára van, a hívőknek pedig hasznukra van. A hívő számára felajánlás, a hitetlen számára szerencsétlenség. Amíg te nem foglalkozol a gúnyolódással, addig folyamatosan gyarapszik a jutalmad. Idézetek

Azt mondják: „Mester, tanítjuk az embereket, azok pedig kigúnyolnak minket.” Ki teszi lehetővé a gúnyolódást? Allah. Allah a tanítást és a gúnyolódást egyazon pillanatban teremti meg. Ez egy bizalmas felajánlás az Ő részéről, hogy növelje általa a tanítás, az istenszolgálat értékét. Ez a hitetlenségnek kárára van, a hívőknek pedig hasznukra van. A hívő számára felajánlás, a hitetlen számára szerencsétlenség. Amíg te nem foglalkozol a gúnyolódással, addig folyamatosan gyarapszik a jutalmad.

Ha mondjuk háromszoros a jutalmad azért, mert tanítod az embereket, akkor ez harmincszorosára nő, ha úgy teszed, hogy közben kicsúfolnak. Ha nagyon kegyetlenek veled a gúnyolódók, akkor háromszázszoros a jutalmad. Ha még sokkal rosszabb a helyzet, akkor háromezerszeres jutalom illet. Nos, mi a célod? Nem az, hogy szolgálatot végezz? Szolgálatot teremt számodra az Isten. Idézetek

Ha mondjuk háromszoros a jutalmad azért, mert tanítod az embereket, akkor ez harmincszorosára nő, ha úgy teszed, hogy közben kicsúfolnak. Ha nagyon kegyetlenek veled a gúnyolódók, akkor háromszázszoros a jutalmad. Ha még sokkal rosszabb a helyzet, akkor háromezerszeres jutalom illet. Nos, mi a célod? Nem az, hogy szolgálatot végezz? Szolgálatot teremt számodra az Isten.

Aki gúnyolódik egy hívő emberen, mert az tanít, az azért gúnyolódik, mert igazából rendkívüli hatással van rá az illető. Egyébként minek is foglalkozna vele? Mert ha nincsen rá hatással, akkor egyáltalán nem törődik vele, elfordul, elmegy, intézi a saját dolgait. A gúnyolódással voltaképpen saját magát akarja megnyugtatni, hiszen a lelkiismerete hangja máris nyomasztani kezdte. A gúnyolódás az elfojtás egy tipikus módja, amivel a hitetlenek a nyomasztó érzéstől akarnak megszabadulni. Idézetek

Aki gúnyolódik egy hívő emberen, mert az tanít, az azért gúnyolódik, mert igazából rendkívüli hatással van rá az illető. Egyébként minek is foglalkozna vele? Mert ha nincsen rá hatással, akkor egyáltalán nem törődik vele, elfordul, elmegy, intézi a saját dolgait. A gúnyolódással voltaképpen saját magát akarja megnyugtatni, hiszen a lelkiismerete hangja máris nyomasztani kezdte. A gúnyolódás az elfojtás egy tipikus módja, amivel a hitetlenek a nyomasztó érzéstől akarnak megszabadulni.

A zene a lélek tápláléka. Ahogyan például itt mi beszélgetünk, hasznos információk hangzanak el, az az elme tápláléka. A zene viszont a léleké. A szép külsejű emberek látványa is táplálja a lelket, és a szép dolgok ugyanúgy. A lélek táplálkozik ezekből. Idézetek

A zene a lélek tápláléka. Ahogyan például itt mi beszélgetünk, hasznos információk hangzanak el, az az elme tápláléka. A zene viszont a léleké. A szép külsejű emberek látványa is táplálja a lelket, és a szép dolgok ugyanúgy. A lélek táplálkozik ezekből.

A zene közvetlenül Istentől való. Egyáltalán zenének lehet nevezni? Nem. Hanghullám az. A hullám eléri a fülünket, de a fül maga nem hall, a fül süket. Csak továbbító szerepe van. Elektromosságként továbbítja a hullámot, amit aztán az agy zeneként érzékel és hallgat. Egyébként nincs itt zene, egyáltalán nincsen. Nincsen zene ott, ahol zenélnek. Nagyon meglepő, de rajtunk kívül nincs is zene. Idézetek

A zene közvetlenül Istentől való. Egyáltalán zenének lehet nevezni? Nem. Hanghullám az. A hullám eléri a fülünket, de a fül maga nem hall, a fül süket. Csak továbbító szerepe van. Elektromosságként továbbítja a hullámot, amit aztán az agy zeneként érzékel és hallgat. Egyébként nincs itt zene, egyáltalán nincsen. Nincsen zene ott, ahol zenélnek. Nagyon meglepő, de rajtunk kívül nincs is zene.

A Mehdi (béke vele) könnyebbé teszi a vallást. Mit jelent ezt? Azt jelenti, hogy eltörli azokat a tiltásokat, amik nincsenek benne a Koránban. Például a zene tilos? Nem. Nincsen a Koránban erre vonatkozó ája. Akik azt állítják, hogy a zene tilos, azoknak a Mehdi el fogja mondani, hogy a zene megengedett. Idézetek

A Mehdi (béke vele) könnyebbé teszi a vallást. Mit jelent ezt? Azt jelenti, hogy eltörli azokat a tiltásokat, amik nincsenek benne a Koránban. Például a zene tilos? Nem. Nincsen a Koránban erre vonatkozó ája. Akik azt állítják, hogy a zene tilos, azoknak a Mehdi el fogja mondani, hogy a zene megengedett.

Nagyon fontos, hogy megalakuljon egy a művészetekért és színvonalért felelős minisztérium. Ha nem tükröződik művészet, minőség egy készítményben, egy termékben, annak nincsen értéke. A művészetnek szüksége van ösztönzésre, és a színvonal erősítésére is szükség van. Idézetek

Nagyon fontos, hogy megalakuljon egy a művészetekért és színvonalért felelős minisztérium. Ha nem tükröződik művészet, minőség egy készítményben, egy termékben, annak nincsen értéke. A művészetnek szüksége van ösztönzésre, és a színvonal erősítésére is szükség van.

A jelenleg ismert, tipikus iszlám felfogásban az igénytelenséget helyezik előtérbe, mivel a színvonalasságot nem sikerül megvalósítaniuk. Egyfajta „egy falat étel meg egy köntös” életfilozófiát tesznek meg követendőnek. Idézetek

A jelenleg ismert, tipikus iszlám felfogásban az igénytelenséget helyezik előtérbe, mivel a színvonalasságot nem sikerül megvalósítaniuk. Egyfajta „egy falat étel meg egy köntös” életfilozófiát tesznek meg követendőnek.

A muszlim bátor, nem illik hozzá, hogy magábaforduló, félénk legyen. Ami a sorsban van, az fog vele történni. Semmi sem változik attól, ha menekül a sorsa elől. Idézetek

A muszlim bátor, nem illik hozzá, hogy magábaforduló, félénk legyen. Ami a sorsban van, az fog vele történni. Semmi sem változik attól, ha menekül a sorsa elől.

Prófétánk (blv) megtiltotta, hogy gyászoljunk, ha valaki meghal. Nem szabad kibújni az Allahnak való engedelmesség alól és nem elfogadni azt, amit Allah tesz. Idézetek

Prófétánk (blv) megtiltotta, hogy gyászoljunk, ha valaki meghal. Nem szabad kibújni az Allahnak való engedelmesség alól és nem elfogadni azt, amit Allah tesz.

A türelmet nem szabad a puszta elviselés szintjére alacsonyítani, különben nyomasztóvá válik. A türelem azt jelenti, hogy az ember aláveti magát Allah akaratának, és kiegyensúlyozott lelkiállapotban azt mondja: „ha Allah teremti, akkor jó van abban”. Nem szorong, nem gyötri magát, csak vár. Ha nem ekképpen tesz, akkor már csak elviseli a helyzetet, ami nehéz, Allah óvjon tőle. Idézetek

A türelmet nem szabad a puszta elviselés szintjére alacsonyítani, különben nyomasztóvá válik. A türelem azt jelenti, hogy az ember aláveti magát Allah akaratának, és kiegyensúlyozott lelkiállapotban azt mondja: „ha Allah teremti, akkor jó van abban”. Nem szorong, nem gyötri magát, csak vár. Ha nem ekképpen tesz, akkor már csak elviseli a helyzetet, ami nehéz, Allah óvjon tőle.

Az Édenkertben nincsen türelem, nincsen bátorság, nincs is szükség bátorságra. Ott nem tudsz türelmes, bátor vagy elszánt lenni. Nincsen alázatos alávetettség. Nincsen tisztogatás, nincsen hűség. Csak szórakozás van, az Édenkert a kikapcsolódás helye. A hálaadás, mint istenszolgálat, természetesen létezik, hisz örömmel tölt el, amikor látod Allah megnyilvánulását. Idézetek

Az Édenkertben nincsen türelem, nincsen bátorság, nincs is szükség bátorságra. Ott nem tudsz türelmes, bátor vagy elszánt lenni. Nincsen alázatos alávetettség. Nincsen tisztogatás, nincsen hűség. Csak szórakozás van, az Édenkert a kikapcsolódás helye. A hálaadás, mint istenszolgálat, természetesen létezik, hisz örömmel tölt el, amikor látod Allah megnyilvánulását.

Alıntı Görseli Oluştur

Kontur