logo HARUN YAHYA

Marjam - A KORÁN - Harun Jahja

  • 1. "Kef, Há, Já, Ain, Szad."
  • 2. "Megemlékezés ez Urad kegyelméről a szolgája, Zakariás iránt."
  • 3. " Amikor Urához fohászkodott, titkos fohásszal."
  • 4. "Azt mondta: „Uram! Bizony, meggyengültek a csontjaim, és ősz haj borította el a fejemet. És sosem maradtam áldatlanul a Hozzád való fohászomban, Uram!"
  • 5. "És bizony, félek a rokonaim miatt, amikor én már nem leszek, és a feleségem meddő. Adj hát nekem Tőled Magadtól egy örököst,"
  • 6. "aki örököl majd tőlem, és örököl majd Jákob családjától. És tedd őt, Uram, olyanná, akivel elégedett vagy!”"
  • 7. "„Zakariás! Bizony, jó hírt mondunk neked egy fiúról, akinek a neve János. Ezt a nevet nem adtuk még senkinek előtte. "
  • 8. "Azt mondta Zakariás: „Uram! Hogyan lehet fiam, amikor a feleségem meddő, és én pedig elértem már a végső öregkort?”"
  • 9. "Azt mondta: „Így lesz. Urad azt mondta: „Könnyű ezt nekem megtenni, és bizony megteremtettelek korábban téged is, mikor semmi sem voltál.” "
  • 10. "Azt mondta Zakariás: „Uram! Adj nekem egy jelet.” Azt mondta Allah: „A jeled az lesz, hogy nem fogsz beszélni az emberekkel három éjszakát, pedig egészséges leszel. "
  • 11. "És kijött (Zakariás) az emberek elé az imafülkéjéből, és mutatta nekik, hogy magasztalják reggel és este. "
  • 12. "(Amikor a gyermek megszületett és felnőtt, azt mondtuk neki): „János! Ragaszkodj erősen a Könyvhöz! És bölcsességet adtunk neki, amikor még gyermek volt,"
  • 13. "és gyengédséget Tőlünk, és tisztaságot, és istenfélő volt. "
  • 14. "És kötelességtudó volt a szülei iránt, és nem volt fennhéjázó, lázadó."
  • 15. " Béke legyen rajta a napon, amikor megszületett, és a napon, mikor meghal, és a napon, amikor fel lesz támasztva élve. "
  • 16. "És említsd meg a Könyvben Máriát, amikor visszavonult a népétől egy kelet felé néző helyre."
  • 17. " És elfüggönyözte magát tőlük. Aztán elküldtük hozzá a Lelkünket (Gábrielt), és az teljes férfi formájában jelent meg előtte."
  • 18. "Azt mondta: „Bizony, a Kegyelmesnél keresek menedéket tőled, ha istenfélő vagy!”"
  • 19. "Azt mondta: „Én csak hírnök vagyok Uradtól, hogy egy tiszta fiat adhassak neked.”"
  • 20. "Azt mondta: „Hogyan lehetne fiam, amikor nem érintett engem férfi, és nem vagyok parázna sem?”"
  • 21. "Azt mondta: „Így lesz. Urad azt mondta: „Könnyű az Nekem, és jellé tesszük őt az emberek számára, és kegyelemmé tőlünk. És elrendelt dolog ez.” "
  • 22. És megfogant vele. És visszavonult vele egy távoli helyre.
  • 23. "Aztán a gyermekszülés fájdalmai egy datolyapálma törzséhez hajtották őt. Azt mondta: „Ó, bárcsak meghaltam volna ez előtt, vagy lennék elfeledett, ismeretlen!” "
  • 24. " És felkiáltott neki alóla (egy hang): „Ne szomorkodj, Urad egy forrást helyezett alád!”"
  • 25. "És rázd meg magad felé a datolyapálma törzsét, friss érett datolyát fog hullatni rád!"
  • 26. " Egyél és igyál, és örvendjen a tekinteted. És ha látsz valakit az emberek közül, mondd: „Bizony, böjtöt esküdtem a Kegyelmesnek, és nem beszélek ma egyetlen emberi lénnyel sem!”"
  • 27. "Aztán elhozta őt (Jézust) a népéhez, a karjában hordozva. Azt mondták: „Mária! Bizony, megdöbbentő dolgot hoztál!"
  • 28. "Áron leánytestvére! Apád nem volt gonosz ember, és anyád sem volt parázna!” "
  • 29. "És rámutatott (a gyermekre). Azt mondták: „Hogyan beszélhetnénk azzal, aki bölcsőbéli gyermek?”"
  • 30. "Azt mondta: „Bizony, én Allah szolgája vagyok! Megadta nekem a könyvet, és prófétává tett."
  • 31. "És áldottá tett, bárhol is legyek, és megparancsolta nekem az imát és a zakátot, amíg csak élek."
  • 32. "És kötelességtudóvá tett az anyám iránt, és nem tett fennhéjázóvá, áldatlanná."
  • 33. "És béke legyen velem a napon, mikor megszülettem, és a napon, amikor meghalok, és a napon, amikor feltámadok élve. "
  • 34. "Ez Jézus, Mária fia – igaz kijelentés azzal kapcsolatban, amiről kétségben voltak. "
  • 35. "Nem illik az Allahhoz, hogy fiat vegyen Magához. Magasztos Ő! Ha Ő elrendel egy dolgot, csak azt mondja neki: „Legyél!”, és az lesz."
  • 36. "„És bizony, Allah az én Uram és a ti Uratok, szolgáljátok hát Őt! Ez az egyenes út.”"
  • 37. "De a csoportok közöttük összekülönböztek, és jaj azoknak, akik hitetlenek, egy hatalmas Nap tanúságtétele miatt!"
  • 38. "Hogy fognak majd hallani és látni azon a Napon, amikor Hozzánk jönnek! De ma bűnösök, nyilvánvaló tévelygésben vannak."
  • 39. "És figyelmeztesd őket a Megbánás Napjával kapcsolatban, amikor az ügy eldöntetik. Ők mégis nemtörődömségben vannak, és nem hisznek."
  • 40. "Bizony, Mi (Allah) fogjuk örökölni a földet, és mind, aki rajta van, és Hozzánk térnek vissza."
  • 41. "És emlékezz meg a Könyvben Ábrahámról! Bizony, ő igaz volt, próféta."
  • 42. "Amikor azt mondta az apjának: „Apácskám, miért imádod azt, ami nem hall, és nem lát, és nem használ neked semmiben? "
  • 43. "Apácskám! Bizony, eljött hozzám olyan tudás, ami nem jött el hozzád. Kövess hát engem, és az egyenes útra vezetlek!"
  • 44. "Apácskám! Ne szolgáld a Sátánt! Bizony, a Sátán engedetlen a Kegyelmessel szemben. "
  • 45. "Apácskám! Bizony, félek, hogy büntetés fog érni téged a Kegyelmestől, és a Sátán barátja leszel!”"
  • 46. " Azt mondta (az apja): „Hát megveted az isteneimet, Ábrahám? Ha nem hagysz fel ezzel, bizony megkövezlek, távozz hát tőlem, hosszú időre!”"
  • 47. "Azt mondta (Ábrahám): „Béke legyen veled! Bocsánatot kérek számodra Uramtól. Bizony, Ő mindig kedves és törődő velem."
  • 48. "És elhagylak benneteket és azt, amihez Allahon kívül fohászkodtok, és Uramhoz fogok fohászkodni. Biztosan remélem, hogy nem leszek áldatlan az Uramhoz való fohászomban!” "
  • 49. "És amikor elhagyta őket és azt, amit Allahon kívül imádtak, megadtuk neki Izsákot és Jákobot, és mindegyiket prófétává tettük."
  • 50. "És a kegyelmünket adtuk nekik, és megadtuk, hogy tisztelettel említsék őket."
  • 51. "És emlékezz meg a Könyvben Mózesről! Bizony, kiválasztott volt, és Küldött, és próféta. "
  • 52. "És szólítottuk őt a hegy jobb oldaláról, és közel hoztuk őt, beszélgetésre."
  • 53. "És megadtuk neki a Mi kegyelmünkből a testvérét, Áront, prófétaként."
  • 54. "És emlékezz meg a Könyvben Iszmailról. Bizony, igaz volt az ígéretéhez, és Küldött volt, és próféta. "
  • 55. "És megparancsolta a népének az imát és a zakátot, és Ura elégedett volt vele. "
  • 56. "És emlékezz meg a Könyvben Idríszről! Bizony, ő igaz volt, próféta. "
  • 57. És magas helyre emeltük őt.
  • 58. "Ők azok, akikre Allah kegyét árasztotta a próféták közül, Ádám leszármazottai közül, és azokból, akiket Noéval vittünk (a bárkában), és Ábrahám és Izrael leszármazottai közül, és azok közül, akiket vezettünk és kiválasztottunk. Amikor a Kegyelmes ájáit olvasták nekik, sírva borultak le."
  • 59. "És aztán következtek utánuk olyan örökösök, akik elhanyagolták az imát, és a vágyaikat követték, ezért hamarosan gonosz dologgal fognak találkozni. "
  • 60. " Kivéve az, aki bűnbánatot gyakorol, és hisz, és jótetteket cselekszik. És ők azok, akik be fognak lépni a Kertbe, és nem fognak semmilyen igazságtalanságot elszenvedni."
  • 61. "Éden kertjei, amit a Kegyelmes ígért szolgáinak, a Láthatatlanban. Bizony, az Ő ígérete beteljesedik."
  • 62. "Nem fognak ott felesleges beszédet hallani, csak békességet. Ellátást kapnak ott reggel és este."
  • 63. "Ilyen a Kert, amit örökségül adunk szolgáink közül azoknak, akik istenfélők."
  • 64. "És mi (az angyalok) nem szállunk alá, kivéve Urad parancsára. Övé az, ami előttünk van, és ami mögöttünk van, és ami a kettő között van. És Urad soha nem feledékeny. "
  • 65. "Az egek és a föld Ura, és mindené, ami közöttük van, imádd hát Őt, és tarts ki türelmesen az Ő szolgálatában. Ismersz-e bármit, ami hasonló lenne Hozzá?"
  • 66. "És az ember azt mondja: „Talán, mikor halott vagyok, elő leszek majd hozva élve?”"
  • 67. "Hát nem emlékszik az ember arra, hogy Mi megteremtettük őt korábban, mikor még nem volt semmi? "
  • 68. "És Uradra! Össze fogjuk gyűjteni őket és a sátánokat, és odahozzuk őket a Pokol köré, a térdükön állva."
  • 69. "És bizony, elővonszoljuk minden csoportból azokat közülük, akik a legrosszabbak voltak a Kegyelmes elleni lázadásban."
  • 70. "És bizony, Mi (Allah) tudjuk a legjobban, hogy ki érdemli meg leginkább, hogy benne égjen."
  • 71. "És nincs senki közületek, aki át ne menne felette. Bizony, ez egy megváltoztathatatlan döntés Uradtól."
  • 72. "Aztán megmentjük azokat, akik istenfélők voltak, és a bűnösöket benne hagyjuk, a térdükön állva."
  • 73. "És mikor a nyilvánvaló ájáinkat olvassák nekik, azok, akik hitetlenek, azt mondják azoknak, akik hisznek: „A két csoport közül melyik a jobb lakhelyét és gyülekezőhelyét tekintve?” "
  • 74. "És hány generációt pusztítottunk el előttük, akik felettük álltak vagyonukban és külsőségeikben! "
  • 75. "Mondd: „Bárki is van tévelygésben, a Kegyelmes időt ad neki, amíg, mikor látni fogják azt, ami ígértetett nekik, a büntetést, vagy az Órát, akkor tudni fogják, hogy ki a legrosszabb a helyzetében, és kinek vannak a leggyengébb seregei."
  • 76. "És Allah erősíti a vezetésben azokat, akik elfogadják a vezetést. És a maradandó jó cselekedetek, jobbak Urad előtt a jutalukat tekintve, és jobb az eredményük."
  • 77. "És láttad-e azt, aki nem hitt az ájáinkban, és azt mondta: „Biztosan adatik nekem vagyon és gyermekek!”"
  • 78. "Hát belenézett-e a Láthatatlanba, vagy ígéretet vett a Kegyelmestől?"
  • 79. "De bizony, nem. Feljegyezzük azt, amit mond, és meghosszabbítjuk neki a büntetést. "
  • 80. "És Mi fogjuk örökölni tőle mindazt, amiről beszél, és egyedül fog Hozzánk jönni. "
  • 81. "És Allahon kívül isteneket vettek maguknak, hogy a megtiszteltetés forrásai legyenek számukra."
  • 82. "Nem! Azok meg fogják tagadni, hogy őket szolgálták, és ellenségek lesznek ellenük. "
  • 83. "Nem látod, hogy a sátánokat a hitetlenekre küldtük, hogy ösztökéljék őket ösztökéléssel?"
  • 84. Ne siess hát ellenük. Mi csak egy bizonyos számot számolunk ki nekik.
  • 85. "A Napon, amikor összegyűjtjük az istenfélőket a Kegyelmeshez, mint egy küldöttséget."
  • 86. És a bűnösöket szomjasan tereljük a Pokolba.
  • 87. "Senkinek nem lesz ereje a közbenjárásra, kivéve annak, aki ígéretet kapott a Kegyelmestől."
  • 88. És azt mondják: „A Kegyelmes fiat vett Magához!”
  • 89. "Bizony, szörnyű dolgot hoztatok elő! "
  • 90. "Az egek csaknem meghasadtak tőle, és a föld kettéhasad, és a hegyek összeomlanak"
  • 91. "attól, hogy fiat tulajdonítanak a Kegyelmesnek! "
  • 92. "És nem illik az a Kegyelmesnek, hogy fiat vegyen Magához."
  • 93. "Nincs senki az egekben és a földön, aki ne szolgaként jönne a Kegyelmeshez. "
  • 94. "Bizony, Ő számba vette őket, és megszámolta, számolással."
  • 95. És valamennyien egyedül fognak Hozzá jönni a Feltámadás Napján.
  • 96. " Bizony, azok, akik hisznek, és jótetteket cselekszenek, a Kegyelmes szeretetet áraszt rájuk."
  • 97. "És könnyűvé tettük ezt (a Koránt) a nyelveden, hogy jó hírt mondhass vele az istenfélőknek, és figyelmeztethesd az ellenségeseket."
  • 98. "És hány nemzedéket pusztítottunk el előttük! Érzékelsz-e egyet is belőlük, vagy hallasz-e egy hangot is tőlük?"
OSSZA MEG
Facebook
X
WhatsApp
Telegram
QR Code
QR Code